Valójában már korábban rájöttem, minden látszat ellenére nagyon válogatós vagyok az ügyben, hogy milyen ruhákat húzok magamra.

Pontosabban azon ruhadarabok listája végtelenül hosszú, melyeket nem venném magamra.

A legérzékenyebb azt hiszem cipőügyben vagyok, és nemcsak magamra nézve: ha valakivel találkozom, sajnos hajlamos vagyok – több minden más mellett – az illető cipőjéből messzemenő következtetéseket levonni.

Mindezek mellett a cipőízlésem roppant nehezen változik.

17 éves voltam, amikor az egyik pécsi cipőboltban villámcsapásként ért a felismerés: nekem félmagas cipő kell.

Gyorsan vettem is magamnak két párat, melyeket aztán évekig hordtam, és amikor elvástak, újra és újra ilyeneket vettem. Az utolsót, egy mélyék hasított bőrt, tavaly vittem Szombathelyen a pénztárhoz.

Sajnos gyorsan elnyűttem, így most ősszel ideje lesz új után néznem.

Ami elég aggasztó, mert félmagas cipőből mindig rendkívül szűkös a választék, emlékszem, egyszer egész Bécsben nem találtam olyant, amit el tudtam képzelni a lábamon.

Mentőötlet lehet a török szál.

Ez két-három évvel ezelőtt bukkant fel mint alternatíva. Az egyik városszéli cipőboltban bukkantam rá a fényképen levő párra.

Ez nem félmagas, viszont – ebből a szögből nem látszik annyira – kissé felfelé kanyarodik az orra, hasonlatosan az “Ezeregyéjszaka meséi” című egykori könyvem illusztrációihoz.

Sajnos minősége csak közepes, és finoman szólva sem a legkényelmesebb, de ha a nők eltipegnek a magas sarkúakban, akkor ennyi áldozatot én is hozhatok az esztétika oltárán.

Ebből a törökös vonalból is kellene egy új pár, de sehol nem leltem.

Ha bármily lelőhelyet tudtok, legyetek szívesek riadóztatni.