Persze más dolgokról és másként írtam volna a Weöres Sándor Színház új Örkény-darabja kapcsán, mint Dóri, de a 7/10-es osztályzattal összességében egyetértek.
Tisztes iparosmunka a Tóték, de semmi több.
Kiemelendő azonban az előadás utolsó 15 másodperce.
Míg a darab közben korabeli, második világháborús fekete-fehér filmhíradó-részletek bukkannak fel, kivetítve a színpad közepén álló budiajtóra, addig az utolsó, záró híradórészlet színes és napjaink kincstári (m1) híradójából érkezik.
A két rövidhír egyike a szentgotthárdi Opel-gyár fejlesztéséről (a színház főszponzora), a másik a kiemelt sporttámogatásokról szól.
Mindkettőben Orbán Viktor a főszereplő.
Akinek az előadás közben nem jutott volna eszébe a Tótékat a mai viszonyokra adaptálnia, annak a végén turbó módon alaposan besegítettek. Így kapott aktuálpolitikai üzenetet – egyértelmű kicsengéssel – a darab.
A kérdés az, szerencsés-e, ha egy színház politizál?
Válasz: Miért is ne?
A színház történelmileg is a közélet terepe volt, és nem áll neki rosszul ez a szerep. Az előadásoknak ott és akkor kell hatniuk, és – ellentétben mondjuk az irodalommal vagy a zenével – nem igazán kell kiállniuk az idők próbáját.
Másrészt talán ideje lenne, ha a pártpolitika által a zászlók alá terelt vagy sötét árnyékba szorított magyar értelmiségnek (legyen az humán vagy műszaki) sikerülne ismét hallatnia a saját hangját.
Azt látjuk, hova vezették az országot a hivatásos politikusok, így abból csak jó származhat, ha végre értelmes, önállóan gondolkodó emberek hangja is hallatszana. Hogy milyen irányból jönnek ezek a hangok, az már majdnem mindegy.
Szóval ezt gondoltam magamban az előadás után, léptem kopogott a hideg, kihalt szombathelyi utcákon.
Egy nagyobb csoport részeg tinédzserrel találkoztam ugyan, de őket láthatóan egészen más dolgok foglalkoztatták.
Szólj hozzá!