Miután széthordták az országot, vége lett egy rendszernek, nagyon helyesen és nagyon dicstelenül. Más kérdés az, hogy azért lett-e vége, mert megelégelték az emberek, vagy azért, mert már nem volt mit széthordani.
Ez már lejárt lemez, ha szerencsénk van, tanulunk belőle. Neveket, történeteket, jogi, politikai és pszichiátriai kóreseteket. Persze a magyar nép van annyira ostoba, hogy soha nem tanul semmiből.
Izgalmasabb, hogy mi lesz ezután.
A Fidesznek október 3-a után muszáj lesz olyan területeken is mondani valamit, amiről eddig nem nagyon volt szó, mondjuk hogy hogyan kívánják finanszírozni a gallyra tett önkormányzatokat, folytatódik-e Magyarország sodródása a periféria felé, vagy sikerül megfordítani a hajó útját. Nem ráolvasással, hanem okos törvényekkel, példamutatással. És egyáltalán, akik pozícióba kerülnek, akarják-e kormányozni a hajót, vagy csak a kapitányi bér és a kapitányi egyenruha miatt szeretnének-e a parancsnoki hídon feszíteni.
A napokban találkoztam egy ismerőssel, aki a szombathelyi városházán dolgozik, jó szakembernek, európai mércével is mérhető személyiségnek ismerem (nézzük meg, a helyi politikusok között hányan vannak ilyenek), közelről látja mindazokat az eseményeket és folyamatokat, amelyek a csúnya, fehér házban zajlanak.
Szavaiból, mondataiból nagy keserűség volt érezhető. Azt mondja, azon gondolkodik, hogy elköltözik, messzire, külföldre, Európába.
Merthogy reménytelen.
Valaki győzzön meg, hogy nem az.
Szólj hozzá!