Bezárt az Omega


Persze, nagy baj az autokrácia és az állampárt újbóli kiépülése, de hol fogok én most rugós alátétet vagy colstokot venni?

Sajnos sokkal kevesebb időm van a ház körüli bütykölésekre, mint szeretném, de amikor elkap a lendület, lelkesen fúrok, faragok, vágok, csiszolok, festek, vések, vakolok és mindaz, amit el tudtok képzelni.

Bár az elmúlt évtizedekben jelentős mennyiségű nyersanyagot és szerszámot halmoztam fel az alaksorban kialakított kis műhelyemben, de azért elég gyakran pont olyan kell, amit nem halmoztam fel.

Ilyenkor rutinból és lendületből becéloztam a Széll Kálmán utcai Omegát, tudjátok, a Gyöngyös híd mellett, két perc alatt ott voltam, majd néhány száz forintot otthagyva már meg is volt minden a folytatáshoz.

Az Omega gyakorlatilag mindent árult, amire nagy hirtelen szükségünk lehet, az ajtópánttól kezdve a biciklibelsőn át a bográcsig. Egyedül talán atomreaktor nem volt, igaz, így konkrétan soha nem kérdeztem rá.

Mikor néhány héttel ezelőtt ilyen csaptekerő műanyag izét vettem ott, mondták, hogy kapok rá 20 százalék árengedmény, aminek először örültem, de mikor mondták, hogy végkiárusítás van, mert nyugdíjba mennek, bezárnak, alábbhagyott a lelkesedésem.

Most tényleg minden ív csiszolópapírért és minden egyes rugós alátétért autóba kell ülnöm?

A helyiség egyébként kiadó, ha valamelyiketek lát fantáziát benne, a következő hónapokban rám számíthat vízvezeték-tömítés, zsinórkapcsoló és fázisceruza ügyében.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés