Lengyelország főként az aktuálpolitika és a közép-európai diplomáciai játszmák kapcsán bukkan fel a magyar sajtóban, pedig az egyik legizgalmasabb európai úticél, végtelenül sok felfedeznivalóval. Itt van például Torun.
„A múlt héten volt egy debreceni csoportom, amúgy átlagban havonta eggyel találkozom” – mondja az idegenvezetőnk Torun főterén, amikor arról faggatom, hogy milyen gyakran fut bele magyarokba. Azt is mondja, mintha egyre több lenne belőlünk a városban, de a még így is ritkaságszámba megyünk, honfitársaink leginkább a komolyabb lengyel körutazások egyik megállójaként érkeznek ide. Ő maga már többször járt Budapesten, kedvenc magyar csapata a Ferencváros.
Az észak-lengyel Torun a „felfedezetlen” Lengyelország egyik meglepően vonzó helyszíne, számos történelmi látnivalóval, egyedi legendákkal és kellemes atmoszférával.
Bár a város meglehetősen népszerű a belföldi turisták körében, nem valószínű, hogy akad egyetlen magyar, aki csak miatta indul útnak. De ha arrafelé járunk, tényleg melegen ajánlom a megállót.
Maga a környék szokatlan a magyar szemnek. A végelláthatatlan, valószínűtlenül zöld lankákon élénk mezőgazdasági termelés folyik, a dombok között megannyi tó vize csillog szelíden. A keskeny, de jó minőségi vidéki utak mentén szolid jólétre és kiegyensúlyozott életre utaló napelemes családi házak állnak egymástól tisztes távolságra. Nem túl drámai, de mégis egyedi látvány mindez így együtt.
Ez a Visztula-parti táj úgy szép, mint mondjuk a Zalai-dombság. Nem hivalkodó, de szívhezszóló.
Ebbe a bukolikus idillbe hasít bele Torun a maga 200 ezres lélekszámával, paneltengerével, autópálya-csomópontjaival, bevásárlóközpontjaival, ipari- és kereskedelmi létesítményivel, hogy aztán a belvárosba érve mégis egyetértsünk azokkal, akik szerint Európa egyik legszebb történelmi belvárosáról van szó, ami mellesleg az UNESCO-világörökség része.
Torun leginkább Kopernikusz szülővárosaként és mézeskalácsairól ismert. Az előbbiről kevesen tudják, hogy Leonardo de Vinci-kaliberű reneszánsz polihisztor volt. A híres tudós háza belülről éppen átalakítás alatt áll, nemsokára újranyílik benne egy 21. századi múzeum, a csillagászat népszerűsítése pedig kiemelt fontosságú a régió iskoláiban. Ami a mézeskalácsokat illeti, már vagy 700 éve készítenek itt, környékbeli lisztből és mézből, mindenféle trükkös ízesítéssel.
A város hangulatát azonban nem ezek adják, hanem a meglepően jó karban megmaradt középkori épületek. Van itt minden: hatalmas óvárosi piactér, székesegyház, templomok, ferde torony, latrinatorony, városháza, városfal, megannyi reneszánsz palota és lakóház, múzeumok regimentje.
A részleteket meghagynám az útikönyveknek, annyit azonban még elárulok, hogy a város egykor a német lovagrend központja volt, majd a Hanza-szövetség kereskedővárosává fejlődött. Az épületek arról tanúskodnak, hogy volt itt pénz rendesen.
A város nemcsak az épített örökségben, hanem olyan legendákban is bővelkedik, mint a városvédő macska, a békák nyelvén tudó hegedűs, a női bájaktól elcsábult szerzetes, a mézeskalácstól megenyhült vagy éppen a helyi sörtől megpukkadt lengyel királyok.
Ha valakinek mindez nem lenne elég, adja hozzá a belváros szomszédságában csordogáló Visztulát, lépcsőivel és sétahajóival, valamint megannyi kellemes kávézót, éttermet, sörözőt. Mindezt roppant méltányos árakon.
Szóval minden arra mutat, hogy nagyon könnyen el lehet itt tölteni néhány kellemes napot, és erőlködés nélkül megkapjuk azt, amit más divatos európai városok csak ígérnek, de a lélektelen turistaipar és az illúzióromboló tömeg miatt képtelenek szállítani.
Higgyétek el, Torun egy jó hely.
Szólj hozzá!