„Az kizárt dolog, hogy idekanyarodjon egy busz három perc múlva” – mondom a bécsi külváros egyik félreeső domboldali mellékutcájában, miután az esti sötétben áttanulmányozom a menetrendet, és egy teremtett lélek nincs az utcákon. A busz persze másodpercre pontosan odakanyarodik valahonnan, merthogy Bécs továbbra is úgy működik, ahogy az ember elvárja egy várostól, hogy működjön.

Na szóval a Facebook-bejegyzéseimből talán már kiderült, néhány napot Bécsben töltenem.

Korábban elég gyakran jártunk oda, aztán egy hosszabb szünet következett. Tavaly aztán a Massive Attack-koncert miatt megint visszatértünk pár nap erejéig, és most megint egy koncert volt az alibi.

A Mariahilferstrasse szép csendben az osztrák főváros egyik legjobb hely lett.

Budapestet is nagyon szeretem, Bécsben pedig azt, hogy más. Három nap alatt nem mentem a Ringen belülre, nem érdekelnek a konflisok, a méregdrága márkaboltok, a puccos szállodák és az egész császárváros, ellenben élvezettel leskelődöm a külvárosokban, fedezek fel új helyszíneket vagy vegyülök el a Mariahilferstrasse tömegében.

Az elmúlt évtizedekben, miközben Budapest lakossága 250 ezerrel csökkent, addig Bécsé 350 ezerrel nőtt, így mára már az utóbbi a nagyobb.

De nemcsak méretről, gazdaságról van szó.

Szembetűnő, hogy az osztrák főváros ismét regionális központtá vált, hogy ismét magába szippantja Kelet-Európa népeit, hogy hogyan egészül ki az egykori osztrák-magyar monarchia a 21. századi globalizációval és népvándorlással.

Bécs amúgy – habár a bűnözés az utóbbi két évben egy csipetnyit emelkedett – továbbra is világ egyik legbiztonságosabb, legbékésebb városa.

Olyan hely, ahol jó koncertek vannak és ahol a buszok időben odaérnek még a leglehetetlenebb helyekre is.

Később még mesélek ezt-azt.