Nemrég a laptomon merevlemezén bukkantam rá erre az írásomra. Semmi drámai nincs benne, de mégiscsak nyugtalanító emlékeket idéztek fel bennem. Mintha egy hollywoodi disztópia-film kezdetébe cseppentünk volna.

Csakhogy itt nem nézők, hanem szereplők voltunk. Még statisztaként is különös élmény volt ez a néhány nap.

Kiteszem ide a blogra, mert van benne egy hangyányi kordokumentum is.

Mikor 2011. augusztus 3-án, szerdán megérkezünk Londonba, a brit sajtóban vezető hírek az európai és amerikai gazdasági problémák. Bár a szigetország az utóbbi időben gatyába rázta magát kiadás-bevétel szempontjából, és sokkal jobb állapotban van, mint az eurózóna, Európa bajai a beszivárognak, elvégre itt, a Cityben van a kontinens pénzügyi szíve. Az újságok nagy vehemenciával kritizálják Cameron kormányfőt és a többi vezető döntéshozót, akik a nehéz napokban nem átallnak szabadságra menni.

Ekkor még nem sejti senki, hogy az igazán nehéz napok csak most jönnek.

Először csütörtökön egy kishírben olvassuk, hogy London egyik külvárosában, Tottanhamben lövöldözés volt, egy ember meghalt. Nagy jelenőséget nem tulajdonítunk a dolognak.

A másnapi brit sajtó hangsúlyozza, hogy négygyerekes családapáról van szó és hogy meglehetősen tisztázatlanok a haláleset körülményei, ráadásul korábban is voltak hasonlók. De az újságok nem felejtik megemlíteni azt sem, hogy egyes források szerint a 29 éves fiatalember, Mark Duggam nagyformátumú gengszter volt, aki crack- és kokainkereskedésből tengette életét.

Egy független szervezetet bíznak meg az eset kivizsgálásával, de munkáját elnyomja a csatazaj, ami szombat estétől egyre erősebben behallatszik a londoni belvárosba is.

London, East End (Bethnal Green) az emeletes buszról
Másnap lángokban állt a környék

Szombaton még vígan buszozunk azokban a kerületekben, ahol vasárnap és hétfőn majd ostromállapotok uralkodnak. Igaz, ezeken a helyeken alapjáraton is azt érzi az ember, itt minden előfordulhat.

London nem Szombathely, még csak nem is Budapest. Irdatlan nagyváros, irdatlan távolságokkal. A zavargások olyan távoli külvárosokban törnek ki, melyeknek egy részét még a londoniak is csak térkép segítségével tudják megtalálni. Így egy darabig annyira nem stresszelik magukat, a belváros éli a mindennapi életét.

A dolog vasárnap este lesz komolyabb, amikor a külváros benyomul a belvárosba. Hétfőn reggel rohamrendőrök tucatjai vernek tanyát a szállodánk közelében levő Oxford square-en; mint kiderül, este balhé volt itt, csakúgy, mint a Chelsea elegáns bevásárló utcáján, a King’s streeten.

A BBC hírcsatornára már nem foglalkozik mással, csak a londoni helyzettel, és hétfő délután és este egyre aggasztóbb hírek érkeznek egyre közelebbről.

Lángokban áll a belvároshoz – londoni mércével – viszonylag közel levő Hackney és Peckham, és lassan követhetetlen, hogy hol és mikor alakulnak ki ostromállapotok.

Ennek most már a fele sem tréfa, a londoniak többsége külvárosban lakik, és mindenki bizonytalan, hogy tud hazamenni a munkaidő letelte után, így mindenki tévét néz vagy telefonál vadul, próbál információkat szerezni, hogy mi is van.

Az utcán folyamatosan szirénáznak a rohamrendőröket szállító kisbuszok.

A BBC egyvégtében riasztó képeket közöl. Egy olyan világ tárul elénk, ahol nincs jog, nincs törvény, az erősebb megfélemlíti a gyengéket, és elveszi, ami megtetszik neki. Mintha csak egy negatív utópia valósulna meg a szemünk előtt.

Házak, üzletek, autók, buszok égnek magányosan, tűzoltók sehol. Százas csoportokba verődő fiatalok boltokat fosztogatnak, a rendőrök és az utca túloldaláról nézik a fejleményeket. A tulajdonosok kezüket tördelik és sírnak. Mindezt élőben közvetíti a tévé.

Az erőszaknak amúgy látszólag semmi értelme nincs. Jórészt iskoláskorú gyermekek jönnek-mennek, köveket dobálnak, gyújtogatnak, kirakatokat törnek és viszik a szajrét. Nem a multinacionális áruházak, a pénzvilág és a politika nyúlványai jelentik a célpontot, hanem minden, legyen az indiai édességboltot vagy a szomszéd utca bicikliüzlet. Teljes az anarchia és az őrület.

Én pedig azt kérdezem magamtól csendesen a tévé előtt, hogy tényleg ez lesz-e a jövő.

Mindenesetre amikor kedden reggel kinézünk a Regents-park melletti szálloda ablakából, hatalmas füstöt látunk, ami egy északi külvárosból kanyarog befele. Kiderül, Enfieldben felgyújtották a Sony cd, dvd és pc-játék-raktárját.

Kedd reggel, Camden Town

Egy órával később Camden Town főutcáján ütközünk bele az előző este nyomaiba. A betört kirakat előtt ácsorgó rendőrök azt sugallják, hogy a fékeveszett partijairól ismert városrészben hétfőn este más jellegű parti volt itt.

Keddre láthatóan az angolok laposan összekapják magukat. Ez a nem túlságosan precíz nép mindig is jó volt, ha bajban kellett összetartani, legyen az a második világháború vagy a néhány évvel ezelőtti londoni terrortámadás.

Előkerül a főpolgármester és Cameron miniszterelnök is. Ez utóbbi feljogosítja a rendőrséget, hogy azt használhatnak, amit akarnak, mondjuk gumilövedéket vagy vízágyúkat.

London utcáin ekkor már 16 ezer rendőr van, látványosan és demonstratívan, megállítják és felírják az adataikat azoknak, akiket gyanúsnak tartanak. A Victoria pályaudvar mellett látjuk, amint félreállítanak egy tinédzser csoportot. A fiatalok erősen megszeppenve ácsorognak. Láthatóan fordult a kocka erőviszonyok tekintetében, ráadásul a rendőrök minden létező alkalommal azt hangsúlyozzák a médiában, hogy nem hagyják ennyiben a dolgot, előkerítik a bűnösöket.

A helyi közösségek is szervezkednek. Vannak, akik baseball ütőkkel pózolnak az újságokban, mondván, így várják a fosztogatókat, vannak, akik takarító-felszereléssel és mosollyal az arcukon érkeznek a korábbi rombolások színhelyére. Mindkét megoldás hatásosnak bizonyul.

Rendőrök várakoznak bevetésre London belvárosban

Az alaphelyzetben nagyon kritikus sajtó sorai is összezárnak. Egyelőre nem foglalkoznak azzal, hogy mindez miért fordulhatott elő Európa talán legfontosabb városában, nem filozofálnak sokat, ehelyett egységesen bűnözőknek nevezik a fiatalokat és úgy is bánnak velük. A szerdai újságok címlapján fiatalok képei vannak, akik részt vettek a zavargásokban. Ennyit a személyiségi jogokról. Arra azért figyelnek, hogy minden bőrszín képviseltesse magát.

Kedd este London már csendes, Közép-Anglia egyes nagyvárosaiban még áll a bál, de szerdára ott is helyreáll a rend.

Mi meg állunk érthetetlen arccal, hogy mi is volt ez az egész, ami körülöttünk zajlott, és ami talán sokkal fontosabb, mint aminek tűnik.