Vajon meddig lesznek szem előtt?

Szombathely kellemes, békés hely, valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy annakidején itt ragadtam.

Amikor 2006-ban Budapesten szinte háborús állapotok uralkodtak az utcákon, Szombathelyen egy kis kiabáláson kívül nem történt semmi.

Emlékszem, a Fő téri tüntetők nem gyújtottak fel autókat, ellenben szeretetkört formáltak, és miközben október 23-án a fővárosban a Goj motorosok túráztatták a Harley Davidsonokat az emlékműnél, nálunk a pártok együtt szép csendesen megkoszorúzták az emlékművet az 56-osok terén.

Ehhez képest semmi meglepő nincs abban, hogy az utóbbi napok diáktiltakozásai nem értek ide a fővárosból. Na mondjuk, tegyük hozzá, az is közrejátszhat, hogy az évenkénti győzelmi jelentésekkel párhuzamosan sikerült leépíteni a szombathelyi felsőoktatást, amikor néha bekukkantok a D-épületbe, megijedek az üres folyosóktól.

Szóval CEU-s demonstrációk nincsnek, de graffitik igen.

Ezeket például vasárnap délután fotóztam a Borostyánkő áruház melletti kerékpáraluljárónál.

Az alagútban levő művek már több évesek, láthatóan a város részei, nincsenek útban senkinek, nem takarítják le őket.

Az új üzenetek tartalma illeszkedik a fővárosi szlogenekhez, esztétikailag nem túl cizelláltak, de – tekintettel a hatalom téma iránti érzékenységére – érdekes kérdés, hogy vajon mi történik velük?