Vettem 2,6 kg kortárs irodalmat



Nem, persze, hogy nem volt rájuk szükségem. Ezt a pénzt el lehetett volna költeni megannyi más hasznos dologra: félcipőre, fűnyíróra, kapszulás kávéfőzőre vagy telefon-kihangosítóra.

De tavasszal általában nem tudok parancsolni a szívnek, és most már amúgy is mindegy.

A Holmi-antológiával már vagy egy éve szemezgetek, az új Nádas Péter-regény viszont friss keletű érzelem és birtoklási vágy.

Holmi antológia, Nádas Péter: Világló részletek

Szóval lesz mikbe temetkeznem a nyáron, elhomályosítva a napi közéleti gumicsontokat és magát a valóságot is.

Mentségemre legyen mondva, hogy Nádas Péterre, Esterházy Péterre, Déry Tiborra, Illyés Gyulára és a többiekre még akkor is élénken emlékezni fogunk, amikor a most mindenhatónak tűnő, amúgy lábjegyzet-politikusokat és kicsinyes játékaikat már rég agyunk mélyére temettük.

Már csak ezért is olvassatok mindennap és mondjatok nemet a stadionokra.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés