Biztos ismeritek azt az újkori mondást, mely szerint csinálhatsz bármit bármilyen jól, abban biztos lehetsz, hogy van egy ázsiai, aki jobb nálad.
Itt van például A szobalány című koreai film, amelyet néhány napja játszanak a magyar mozikban, és amely az erotikus thriller kategóriában száll be az év végi mozilázba.
Illetve ez így nem pontosan igaz.
Chan-wook Park filmje nyilván nem versenytársa az új Csillagok háborújának vagy a Céges karácsonynak. Ráadásul valójában nem sok köze van a nyugati értelemben vett erotikus thrillerhez sem.
Ettől függetlenül, aki veszi a fáradtságot és a mozijegyet, jó eséllyel elégedetten távozik a vetítőteremből, merthogy igaz, hogy a film más pályán mozog, mint a nyugati társai, de azt a pályát becsülettel befutja, így mégiscsak klasszikus moziélményben lesz részünk.
Az 1930-as években vagyunk a Japán megszállás alatti Koreában, azon belül is egy japán arisztokrata házában, akinek koreai szolgálói vannak.
Ha európai film lenne, az alapállásból minden bizonnyal valami történelmi-politikai parabola jönne ki, komoly és aktuális társadalmi üzenettel.
A szobalány alkotóit nem igazgatják ilyen prózai dolgok.
Helyette kapunk időtlen filozófiát, etikát és esztétikát, mindez egy csavaros, triplafenekű bűnügyi és szerelmi történetbe ágyazva, és akinek erotika kell, jut belőle egy adaggal, igaz, trükkösebb módon, mint ahogy errefelé megszoktuk, a direkt akciók helyett inkább fantáziát kapunk; hogy mást ne mondjak, a legérzékibb jelenet talán az, amikor a szolgálólány hüvelykujjával megcsiszolgatja az úrnő egyik érdes fogát. (Ide tartoznak a különleges felolvasások is, melyekről nem mondanék többet, hátha rászánjátok magatokat a filmnézésre.)
De nemcsak az erotikus vonalat rajzolta meg a rendező finoman vékony művészi ecsettel, hanem gyakorlatilag az egész filmet. Minden részlet aprólékosan kidolgozva, minden jelenet mintha egy festményből lépett volna elő. Hiába a kevés szereplő, a maroknyi helyszín, a lassú történetmesélés, a két és fél órás vetítésidő, a látványnak, a színészi munkának és a csavaroknak köszönhetően élvezzük a mesét az utolsó percig, és csak amikor a székből felállunk, jut eszünkbe, hogy talán azért ezt meg lehetett volna oldani töményebben is.
Már csak azért is, mert Chan-wook Park nemcsak célzásokat tesz a nyugati kultúrához való kacsingatásra (a ház egyik szárnya angol stílusban épült), de gyaníthatóan miattunk helyezett el benne néhány didaktikus elemet is.
A szobalány nagyon kellemes és igényesen szórakoztató film, amely mellesleg újfent megajándékoz bennünket azzal a bizonyossággal is, hogy habár a kultúráink nagyon különbözek, ami ott mélyen legbelül van, az valójában pontosan ugyanaz.
Értékelés: 8/10
(Mellesleg cseppet sem biztos, hogy az ázsiaiak mindig mindenben jobbak. A felolvasó kategóriát egyelőre például nálam egyelőre a németek felolvasója vezeti.)
Szólj hozzá!