Ha van macskátok, biztos ismeritek azt a mutatványt, amikor az állat kaparja az ajtót, de amikor ajtót nyitunk neki, nem tudja eldönteni, hogy bemenjen vagy kint maradjon.

Úgy, érzem, így van ezzel a soha nem látott történelmi lehetőséggel Magyarország.

Nyitva van az ajtó, mi lazán bemehetnénk, de nem, ehelyett ott toporgunk a küszöbön, mennénk is beljebb, meg nem is.

Én magam sem tudom, hányadán állunk.

Ha azt nézem, hogy egy törvényen kívüli oligarcha réteg van kialakulóban, hogy a fiatalok tömegével kelnek útra, hogy gyakorlatilag megszűnt a hagyományos értelemben vett szabad sajtó, akkor bizony elönt a búbánat és hajlamos vagyok nagyon sötéten látni a dolgokat.

De ha konkrétan azt kérdezem magamtól, hogy mondjak egy olyan történelmi korszakot, amikor ennél jobb volt a helyzet, nem tudnék könnyen válaszolni erre. A rosszabbakat viszont sokáig tudnám sorolni.

Amikor a közelmúltban Baranyában jártam, megint csak azt éreztem, hogy nem kellene nagyon sok ahhoz, hogy sokkal jobban érezzük magunkat a bőrünkben.

Barátúr egyik mellékutcája. Ti sem pontosan így képzelitek a szegény,apró baranyai falvakat, ugye?

A családot átvittem a hegyek közé rejtett Kisvaszaron, azt akartam demonstrálni, hogy micsoda társadalmi zsákutcák vannak a délvidéken. Az egykori német falu, amelyhez családi szálak is kötnek, ugyanis emlékeim szerint maga volt a halmozott hátrányos helyzet. Szegénység, elzártság, a düledező házakban roma családok éltek a periférián. Ehhez képest most egész biztató formát mutat a kis település, a romos házak mellett pofás kisporták, sőt új építésű ingatlanok is felbukkantak.

„Talán felfedezték a festői települést azok, akik szeretnének kivonulni a világból, és munkájuk és pénzük is van ahhoz, hogy ezt kényelemben tegyék?” – tettem fel a kérdést, de nem találtam választ rá, sőt magát a falut alig találtam az interneten. (Ha érdekel benneteket, vannak eladó ingatlanok Kisvaszaron.)

Így aztán elmaradt a katasztrófaturizmus, aminek őszintén örültem.

Ez pedig Magyarszék. Nézzétek, hány új piros tető van. Távolabbról jobban látszik minden?

Más apró baranyai falvakban szintén biztató jeleket láttam, új és felújított házakkal, még szülővárosom, Komló sem hagyta el magát annyira, mint amennyire elhagyhatta volna.

Jó, tudom, részben a közmunkások keze munkája (azaz a munkanélküliség) dicséri a tiszta utcákat, a nyírott árokpartot és a virágos körforgalmakat, de akkor is.

Szóval csak be kellene menni azon a nyitott ajtón.

Még mielőtt be nem csukják.

Vagy éppen be nem csukjuk mi magunk.