Amikor valaki meghal, általában magunkat gyászoljuk. Azt, amit elvitt belőlünk végérvényesen Odaátra ez a valaki.

Ma délután hazafelé vezetve még nem értettem, hogy miért játszik folyamatosan David Bowie-számokat az FM4. Betudtam a 69. születésnapjának, amely a napokban volt. Akkor terveztem egy bejegyzést, de hagytam, mert nem állt össze a fejemben egy kerek egésszé.

Ahogy maga David Bowie maga sem állt össze.

Lehettem talán 16 éves, amikor először találkoztam a nevével. Christiane F. pokoljárását olvastam folytatásokban a Rakéta regényújságban (később A végállomás gyermekei címmel jött ki). Kemény történet, írója egy német kamaszlány, aki 12 évesen keveredik bele a nyugat-berlini heroinisták világába, és alá is merül benne. Őt és társaságát az anyagon kívül nem nagyon érdekli semmi, kivéve egy David Bowie nevezetű angol énekes. Erős élmény.

Aztán amikor néhány évvel később Szombathelyre keveredtem, szinte az összes barátom őt hallgatta, így aztán én is.

Egyik éjjel A.-val eljátszottuk a Dancing in the Street-et, amit eredetileg Bowie Mick Jaggerrel ad elő. Igaz, nekünk nem jutott London vagy New York, csupán a Markusovszky utca, de a szálak talán még így is összeértek.

Közben néztem a filmjeit a filmklubban, polcomon ott sorakoztak a kazettái, ha nem egy érdes vidéki iparvárosban növök fel, minden bizonnyal még jobban magaménak tudom.

Így azért még a legnagyobb utcai táncok idején is maradt némi távolság közöttünk.

A dél-londoni Brixtonban gyászolók gyűltek össze az este David Bowie mozaikjánál. Ebben a városrészben született az énekes-legenda, akinek halálhírét ma jelentették be. (Fotó: Daily Mail)

De azért áldom az eszem, hogy valamikor a kilencvenes évek második felében megnéztem a fellépését a Szigeten. Olyan sok mindent kihagytam az életben, legalább ez megvolt.

Amikor a Christiane F-könyvét olvastam, táncoltam a Markusovszky utcában vagy a nyakamat nyújtogattam legendanézőben a nagyszínpad előtt, még nem gondoltam arra, hogy egyik este a laptop előtt ülve majd együtt, “csomagban” gondolok vissza ezekre.

Szóval Bowie elvitt magával valamit örökre belőlem, de ez elvivés egyben az élet egyik apró ajándéka is.

Keresek valami tartóedényt neki, attól tartok, jön még hozzá ez-az.