Milyen programokra költik Szent Márton 400 millió forintját?



20 millióért például bigát építenek.

Nem hullatok nagy könnyeket, hogy immár nem tartom a kezem Szombathely közéleti ütőerén, az az ütőér – teszem hozzá – amúgy sem ütőér, inkább néhány száz ember játszótere.

Mindegy is, késő nyár óta gyakorlatilag alig olvasok helyi híreket, bizonyára bennem van a hiba, hogy nem különösebben hoz lázba, hogy milyen szakmai konferencia zajlik a városházán, vagy hogy éppen melyik óvoda piszoárját adják át öltönyös férfiak kamerák és sajtómunkások tengerében.

De ahogy a bulvárarcoknak is sikerül időről-időre áttörniük az észlelési küszöbömet, úgy azért helyi ügyeket is elém fúj a szél.

Itt van például a tegnap esti Szent Márton-év (Szent Márton Év?) megnyitója, amelyre azért kaptam fel a fejem, mert korábban olvastam valahol, hogy a 8-10 milliárdos (!), központi pénzekből fedezett projektnek tartozéka egy 400 milliós programsorozat is.

Ebbe azért már elég sok minden beleférhet, tekintettel arra, hogy az az összeg több mint kétszerese, mint a Weöres Sándor Színház önkormányzati támogatása (165 millió forint), négyszerese az Agoráénak (90 millió) és nyolcszorosa a Berzsenyi Dániel Könyvtár önkormányzati támogatásának (50 millió).

A 400 millió forintnyi összegből négy-öt komplett Savaria Karnevál jönne ki, tokkal-vonóval.

Na szóval nem kevés ez a pénz, no nem stadionnyi, hogy ennél a modern pénzügyi mértékegységnél maradjunk, de azért nem jelképes.

Nézzük meg tehát, hogy mire is megy a 400 millió. A táblázat magáért beszél, de azért felhívnám a figyelmeteket néhány – számomra – érdekesebb tételre.

Szent Márton találkozó 2015

Szent Márton találkozó Szombathelyen (2015)

A tegnap esti műsor 7 millió volt, 27 milliót kap majd nyáron a Szent Márton nevű települések találkozója, és ravasz módon gyakorlatilag ebből fedezik az Iseumi Szabadtéri Játékokat (40 millió).

8 millió megy egy őszi gasztro- és 15 millió egy másik borfesztiválra. A marketing- és reprezentációs költségek összesen 31 milliót visznek el.

20 millió forintért bigát épít valaki, de a legnagyobb költség persze nem ez, hanem egy harangjáték, amelyre 69 millió forintot szavaztak meg a képviselők.

Azon most nem rugóznék, hogy Magyarországon már régen arra van pénz, amire valakik „adnak”, és nem arra, amire esetleg valóban szükség lenne.

Mikor?
Mi?
Hol?
Mi is ez?
Mennyibe kerül?
Január Az Emlékév bejelentése díszünnepség keretében Agora Sportház Ünnepélyes gálaműsor keretében, állami és egyházi vezetők meghívásával nyílik meg az Emlékév.          7 000 000
Január 14-16. Ferien-Messe Wien Bécs Bécsi turisztikai vásár            600 000
Január 21. Hefele Menyhért születésének 300. évfordulója.            100 000
Január-november Szent Márton Akadémia Martineum FA A 2014-ben megkezdett sikeres előadássorozat folytatása a Martineum Felnőttképző Akadémia közreműködésével.            300 000
Január 26. SzM Akadémia (Barna Gábor) Martineum FA
Január A Szent Márton Látogatóközpont kiállításának megújítása Szent Márton templom Szombathely MJV tulajdonát képező kiállítás fizikai és tartalmi felújítása a megnövekvő látogatói létszám megfelelő kiszolgálása végett.          2 000 000
Február A Weöres Sándor Színház díszelőadásának bemutatója Weöres Sándor Színház A Szent Márton Drámapályázaton kiválasztott mű Szabó András Köpönyeg és palást című történelmi drámája lett. Az ősbemutató az emlékév egyik kulcselőadása lesz.          5 000 000
21.febr Triangulum Mesebolt Bábszínház A szombathelyi Mesebolt Bábszínház új darabot mutat be a 2016-os esztendőben. A katonaszentek életét felevenítő játék egyik központi figurája Szent Márton.          1 000 000
Február 23. SzM Akadémia (Dejcsics Konrád) Martineum FA
Március 1. Európai Szent Márton ábrázolások – fotókiállítás Kaufbeuren A Szombathelyi Képtárban már bemutatott tárlat Németh József Európában fotózott képeiből válogat. Az anyag Szombathely tesvárvárosa kérésére kerül bemutatásra Kaufbeurenben.            500 000
Március 3-6. Utazás 2016 kiállítás Budapesten Budapesti Expo          2 000 000
Március 11-12. A ZONTA Klub rendezvényei Szent Márton tiszteletére A Szent Márton Programiroda társrendezőként kapcsolódik a rendezvényhez, a Szent Márton kultuszhoz kapcsolódó kiadványokkal, programokkal gazdagítja a rendezvényt.
Március 15. Szent Márton Párizsban Március 15-én, vagy ahhoz nagyon közeli időpontban hagyomány, hogy a párizsi magyar nagykövetségen nagyszabású fogadást rendeznek, ahol bemutatkozik egy-egy turisztikai termék is. A fogadásra újságírókat, utazási irodákat is meghívnak. Előzetes lobbi történt annak érdekében, hogy a jövő évi meghívott – az évforduló okán is – a Szent Márton út, és Szombathely városa legyen.            800 000
Március-december Szent Márton bérlet Folytatódik a Savaria Szimfonikus Zenakarral közösen indított komolyzenei koncertsorozat, amely helyszíneivel és az elhangzó művek tematikájával szorosan kapcsolódik Szent Mártonhoz.          1 400 000
Március 24. Szent Márton bérlet – Savaria Szimfonikus Zenekar Bartók Terem
Március 29. SzM Akadámia (Horváth József) Martineum FA
Április Szent Márton film ősbemutatója FilmArt Stúdió A budapesti FilmArt Stúdió Szent Márton életét bemutató dokumentumfilmet forgatott a szenthez kötődő városokban, többek között Szombathelyen is. A TV-s premiert megelőzően az alkotók közreműködésével bemutatót tartunk.            800 000
Április Világtörténet tematikus számának megjelentetése Az MTA BTK Történettudományi Intézete által megjelentett Világtörténet című folyóirat 2016-os tematikus száma Szent Márton kultuszával foglalkozik.           600 000
Április 26. SzM Akadémia (Bruno Judic) Martineum FA A neves francia Szent Márton kutató, a Tours-i Egyetem professzora, Bruno Judic is előadást tart az akadémián.            150 000
Április – szeptember Fiatalok Szent Márton nyomában – túra- és sportmozgalom A Szent Márton Európai Kulturális Útvonallal közösen, terveink szerint magyar, illetve francia fiatalok járják be a Szombathely – Tours útvonalat gyalogosan, vagy kerékpáron, az érkezést a két város 1-1 nagyobb fesztiváljára időzítve.          2 000 000
Május 5. Szent Márton bérlet – Camerata Pro Musica Bartók Terem
Május 6-8. HUNFILA – Bélyeggyűjtők nemzetközi találkozója, SzM bélyegkiállítás Agora MSH A MABEOSZ minden évben más városban tartja éves nagy kiállítását. A jubileumi esztendőben Szombathely ad majd otthont a háromnapos találkozónak, kiegészítve az ideérkező gyűjtők által összeállított Szent Márton tematikájú bélyegkiállítással.          2 000 000
Május – november Szent Márton üzenete és napjának jelentései – kiállítások és programsorozat Savaria Múzeum és Vasi Skanzen Savaria Múzeumban és a Vasi Skanzenban kerül bemutatásra az a néprajzi-történeti kiállítás, amely új aspektusba helyezi a Szent Mártoni hagyatékot.          5 000 000
Május 31 – szep. 30. Szent Márton hazája – Pannónia a kora keresztény korban Iseum Savariense, Pannonhalmi Apátság Elkülönített költségvetésből megvalósuló program
Június 4. Történelmi Diákkarnevál Történelmi Témapark A diákkarnevál 2016-os eseményei ugyancsak Szent Márton jegyében telnek, az ő alakja áll a középpontban.          1 000 000
Június Óriásbábok készítése Szent Márton alakjával + előadás A nagyobb szabású szabadtéri rendezvényekhez (Márton Fesztivál, Savaria Történelmi Karnevál, Márton Parádé Tours) kszülő óriásbábok fontos kellékei a hatásos, dramatikus ábrázolásnak.          7 000 000
Június 10-12. Márton fesztivál – Szent Márton nevét viselő települések találkozója Fő tér A Szent Márton ereklyék hazahozatalának júniusi évfordulójához kapcsolódó rendezvény tavalyi nagy sikere előrevetítette a folytatást, amely 2016-ban bővített formában kerül megrendezésre.        27 000 000
Június IV. századi római katonák viseletének rekonstrukciója Savaria IV. századának elmélyültebb kutatásához és bemutatásához éppen az 1700 éves jubileum adta az apropót. Egy kisebb katonai egység korhű felszerelése elkerülhetetlen eleme a korszak bemutatásának.        10 000 000
Június 23-24. Megyei Jogú Városok Szövetsége közgyűlése A Szent Márton Programiroda társrendezőként kapcsolódik a rendezvényhez, a Szent Márton kultuszhoz kapcsolódó kiadványokkal, programokkal gazdagítja a rendezvényt.          1 500 000
Július 1-4. Szent Márton Parádé Tours Szent Márton püspökké választásának időpontjához kapcsolódik a Tours-ban megrendezendő felvonulás és fesztivál, amelyen Szombathely is képviselteti magát légióval, színpadi fellépőkkel, kitelepülőkkel.          8 000 000
Július Szent Márton musical bemutatója az Iseumi Nyári Játékok programsorozatában Iseum Savariense A musical ugyancsak ősbemutató lesz városunkban, amelynek zeneszerzője Pejtsik Péter, a Szombathelyiek által kedvelt karmester és zeneszerző lesz, a dalszövegek írásárára pedig szintén egy országosan ismert író lesz felkérve.        40 000 000
Július Tour de Saint Martin Tours-Szombathely Kerékpáros túra Tours és Szombathely között az Eurovelo kerékpárutak érintésével.          5 000 000
Augusztus Tour de Hongrie – Szent Márton futam Szombathely A magyarországi kerékpáros verseny előtti 1700 m-es prológ Szombathely belvárosában          1 000 000
Augusztus Savaria Történelmi Karnevál Szent Márton személyével a középpontban Az emlékévben elkerülhetetlen Szent Márton személyének kidomborítása a Savaria Karneválon. Mind a felvonulásban, mind a különböző bemutatások során személye kerüljön előtérbe.          6 000 000
Augusztus Szent Márton kerékpáros maraton Szombathely-Írottkő  MTB verseny          1 000 000
Szeptember 15. Kortársunk Szent Márton – nemzetközi képző- és iparművészeti kiállítás Szombathelyi Képtár 2014 végén került meghirdetésre Szombathely városa által az pályázati felhívás, amelyre kortárs Szent Márton ábrázolásokat várnak a szervezők. A szakmai zsűri által kiválasztott művek a Szombathelyi Képtárban kerülnek bemutatásra.        12 000 000
Szeptember LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége-találkozó és zenei verseny A Szent Márton Programiroda társrendezőként kapcsolódik a rendezvényhez, a Szent Márton kultuszhoz kapcsolódó kiadványokkal, programokkal gazdagítja a rendezvényt.
Szeptember 27. Szombathelyi Futófesztivál – Szent Márton Futás Ahogyan 2015-ben, úgy a jubileumi esztendőben is helyt kapnak a félmaraton, a 10 Km-es egyéni és váltó futás Szent Márton távjai.          3 000 000
Szeptember Acta Savariensia Szent Márton számának megjelentetése A 2015 áprilisában megrendezett Szent Márton útjai című nemzetközi tudományos konferencia előadásainak konferenciakötetben történő kiadása, a Acta Savariensia sorozat sgitsígével.            950 000
Október 6-7. Szent Márton tisztelete – kapcsolódás a toursi nemzetközi konferenciához Tours Szombathelyi Szent Márton kutatók vesznek részt a tours-i nemzetközi konferencián.          1 000 000
Okt. 7 – 2017.jan. 8. Szent Márton kiállítás Tours-ban Tours A Tours-i Szépművészeti Múzeumban kerül megrendezésre egy nagyszabású képzőművészeti Szent Márton tematikájú kiállítás, amelynek egy részében szombathelyi műtárgyak is bemutatásra kerülnek.          1 000 000
Október AVEC közgyűlés A Szent Márton Programiroda társrendezőként kapcsolódik a rendezvényhez, a Szent Márton kultuszhoz kapcsolódó kiadványokkal, programokkal gazdagítja a rendezvényt.          1 500 000
Október Szent Márton Kulturális Központok Európai Hálózata közgyűlés A Szent Márton Programiroda társrendezőként kapcsolódik a rendezvényhez, a Szent Márton kultuszhoz kapcsolódó kiadványokkal, programokkal gazdagítja a rendezvényt.          2 000 000
Október Nemzetközi gyermekrajzpályázat és kiállítás A KLIK Szombathelyi Tankerületével együttműködésben nemzetközi rajzpályázat kerül meghirdetésre, amelyen a hazai diákok mellett reményeink szerint sok határon túli pályázó is részt vesz majd.            800 000
November Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetsége XXVIII. Szimpóziuma A Szent Márton Programiroda társrendezőként kapcsolódik a rendezvényhez, a Szent Márton kultuszhoz kapcsolódó kiadványokkal, programokkal gazdagítja a rendezvényt.          1 500 000
November 4-25. Szent Márton Ünnep programsorozata Novemberben Szombathelyen a programok nagy része Szent Márton jegyében zajlik. Különösen igaz lesz az emlékévben.        19 000 000
November 25-27. „Márton a bornak bírája” – bor és gasztrofesztivál Szent Márton tisztelete a néphagyományban számtalan módon megőrződött, ezek közül is legintenzívebben a gasztronómia terén. Az újbor megáldásától a libacsontból történő jóslásig nagyon sokminden kötődik a bor- és gasztro kultúrához.          8 000 000
November-December “Mindenkinek legyen egy köpenye” szociális programok Folytatódik a 2015-ben megkezdett karitatív tevékenységre épülő kezdeményezés. Több társszervezet bevonásával igyekszünk a középiskolás korosztállyal megismertetni a segítés, gondoskodás fogalmát, ami az ő esetükben nem pénzadományt jelent, hanem rászorulók iránti jócselekedet végrehajtását.          1 500 000
December Szent Márton harangjai (harangjáték építése) + Szent Márton Emlékév zárása Szombathely valamely köztere Szombathely valamely közterén egy több harangból álló harangjáték kiépítése a városi főépítész, mérnökök és más szakemberek bevonásával. A megépített objektum Szombathely egyik turisztikai látványosságává válik majd.        69 000 000
Egész éven át Marketing költségek Reklám és ajándéktárgyak, online megjelenések, zarándokcsomag, könyvek, kiadványok, emlékérem, postabélyeg, emlékív, többnyelvű szóróanyag, óriásplakát-kampány, köztéri reklámok, TV és rádió spotok.        25 000 000
Egész éven át Szabadtéri kiállítás a Fő téren A Fő téren álló szabadtéri installáció képeinek és feliratainak cseréje, újboli nyomtatása.          1 500 000
Egész éven át A városi Szent Márton történelmi sétaút működtetése, animálása A Kálvária templomtól a Szent Márton templomim vezető történelmi sétaút folyamatos animálása, az útjelzők, lépőkövek javítása, cseréje.          1 500 000
Egész éven át Eszközvásárlás A Szent Márton Programiroda megfelelő eszközökkel történő felszerelése          4 000 000
Egész éven át Reprezentációs költségek A különböző rendezvényeken részvevők étkezési és szállás költsége a reprezentációs adóval          6 000 000
Egész éven át Civil kezdeményezések megvalósítása A civil szervezetek Szent Márton Emlékévhez kötődő programjainak megvalósítása          4 000 000
Egész éven át Hangversenysorozat Szent Márton templom 12 előadásból álló előadássorozat ( orgona, capella, kamarazenekarok korhű hangszerekkel, ruhákban, stb. )          3 500 000
Egész éven át Szent Márton ipari műalkotás – szombathelyi nagyvállalatok által előállított termékek, a cég arculata és Szent Márton kapcsolata – ebből kiállítás, plakát a cég reklámozásával          5 000 000
Egész éven át Szent Márton roadshow Vas megye városai + Felsőőr, Lendva 13 előadás          4 500 000
Egész éven át Rajzpályázat 4-6, 6-14, 14-18, 18+ korosztályok számára
Egész éven át Én hogyan segítek – Szent Márton szellemi hagyatéka Novellaíró pályázat
Egész éven át Kalandozásaim Szent Márton korában Meseíró páylázat          6 000 000
Egész éven át Gasztro kalandok Keressük Szent Márton: tortáját, süteményét, borát, kiegészítő tárgyakat          1 500 000
Egész éven át Színdarabok versenye iskolák közötti színdarabok versenye, a templom előtti tér, vagy látogatóközpont            500 000
Egész éven át Társasjátékok, puzzle kirakók          4 000 000
Egész éven át Történelmi konferencia Négy témakör: Szent Márton a katona, a római polgár, az utazó, Szent Márton és Szent Quirinus          2 800 000
Egész éven át Gyereknap          3 000 000
Egész éven át Főzőverseny kreatív receptek – amatőr          1 500 000
Egész éven át Szent Márton kenyere nagygazdák által felajánlott gabona – Toronyi pékség, nagyvállalkozók felajánlásai, nagygazdák által felajánlott termények          4 500 000
Egész éven át Borfesztivál 3 nap a város Fő terén        15 000 000
Egész éven át Cipősdoboz akció Gyerekektől gyerekeknek          3 000 000
Egész éven át Szent Márton fogathajtó verseny          9 000 000
Egész éven át Biga készítése        20 000 000
Egész éven át Devecsery László: Szent Márton mesekönyv          2 000 000
Egész éven át Savaria – Múlt a jelenben Turisztikai kiadvány Savaria épített örökségéről          4 000 000
Egész éven át Pozsonyi Szent Márton koronázó templom Színes album a pozsonyi dómról          7 000 000
Összesen:      398 800 000

Adatok: Szombathely.hu



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés