Azt hiszem, egy darabig most nem olvasok Moraviát


Vigyázat, könyvről szóló bejegyzés! Csak akkor kattints-görgess, ha érdekelnek az ilyen felesleges dolgok.

Alberto Moravia 1954-ben napvilágot látott, „A megvetés” című regénye fókuszálhatna akár a fenti figyelmeztetéssel kapcsolatos jelenségre is, azaz arra, ahogy az úgynevezett tömegkultúra megöli az úgynevezett elitkultúrát. (Lám-lám, már ezek a definíciók is régimódiak, nehezen értelmezhetők.)

Alberto Moravia: A megvetés

Kicsit már sárgulnak a lapjai az Európa Kiadó 1982-ben kiadott példányának.

A mindössze 200 oldalas regény főhőse Riccardo Molteni, a római drámaíró, aki enged a filmipar csábításának, és jó pénzért bevállal kommersz, de jól fizető filmforgatókönyveket.

Ez így persze még elég soványka történet lenne, így az író kötelező Moravia-kellékként felvonultat egy hölgyet, Molteni fiatal feleségét is.

Emilia fiatal és szép, gépírókisasszonyból lett érzéki művészfeleség, aki magában hordozza az alulról jött nők gyakorlatiasságát és a stabil anyagi jólét utáni vágyakozását.

Elvileg minden együtt van tehát egy sikeres párkapcsolathoz, kiváltképpen azután, hogy az első forgatókönyv-honoráriumok után saját lakásba költöznek az olasz főváros egyik jó hírű negyedében.

De hát Moravia nem arról nevezetes, hogy tündérmeséket ír, így aztán itt is hamar elromlanak a dolgok.

Emilia lángoló szenvedélye először csak ellaposodik, először közönnyé majd megvetéssé válik, Riccardo legnagyobb rémületére és értetlenségére.

Míg a férfi lázasan keresi az okokat, a kapcsolat egyre mélyebb mocsárba süllyed, közben – nem is annyira mellékesen – a háttérben pörög az olasz filmipar pénzcsináló gépezete.

Korábban már írtam, hogy mennyire tetszett a Római lány, és amennyire élveztem a Levelek a Szaharából és az Unalom Moravia-könyvek formavilágát. Nos, a Megvetés már kicsit sok volt ebből a lelkiző műfajból.

Az író tényleg utánozhatatlanul tud írni a részletekről, megjeleníteni például azt a kétségbeesést, amikor tehetetlenül látjuk, hogyan párolog el a szerelem egy kapcsolatból, vagy milyen mély értelmű az a látszólag ártatlan mozzanat, amikor feleségünket arra kéri a főnökünk, hogy inkább az ő kocsijával utazzon és ne a miénkben, és mi erre örömmel igent mondunk.

Nem mondom, hogy kizárom, hogy bizonyos életszakaszban akár élvezem az ilyen típusú történetmesélést, de alapbeállításból inkább meghagyom a nőknek, akik, azt hiszem, jobban szeretik az ilyen okoskodásokat, ha gonosz akarok lenni: nyűglődéseket.

A fő problémát nekem a női főszereplő okozza. Szerény tapasztalatom szerint a nők a részletekben nagyon is tudnak olyanok lenni, mint Emilia, de a valóságban még a legszeszélyesebb, egymásnak látszólag tökéletesen ellentmondó elemek is összeállnak egy talán szürreális, de mégis kerek egésszé. Emilia viszont számomra marad hiteltelen, és ezzel kinyírja a lényeget, akkora lyukat adva a történetnek, hogy semmilyen íráskészség nem foltozza be.

Innentől kezdve szinte érdektelen, hogy kiféle, miféle ember ez a Molteni.

Mint ahogy évről évre kevésbé érdekes a drámák és a kommersz filmek közötti viszony.

Mentségemre legyen mondva, figyelmeztettelek benneteket a legelején, hogy felesleges dolgokról lesz szó.

De azért olvassatok mindennap!


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés