Láttátok már Freddie Mercury utolsó felvételét?



Na és a legelsőt?

Még mielőtt túlságosan beleélnétek magatokat, gyorsan közlöm, hogy soha nem voltam nagy Queen-rajongó.

De ami jó, az jó, függetlenül a stílustól.

És persze emlékszem az első kazettáim egyikére. Talán egy sárga Polimer volt, egy hétfő délutáni kívánságműsorból rögzítettem rá a Bohém rapszódia (Bohemian Rhapsody) című egészen kivételes dalt. (Írhatnék zseniálist is, ha ez a melléknév nem lenne annyira elcsépelve.)

Más Queen-dalokat is felvettem (a Bicycle Race-t biztosan) kölyökként, de aztán jöttek az új brit csapatok, frissek és fiatalok, nem is beszélve a magyarokról, akik a hetvenes évek végétől a nyolcvanas évek végéig folyamatosan dobálták a kavicsokat a magyar társadalom pocsolyájába.

Apró zúzalékokat én is szórtam, aminek nagy jelentősége nem volt, ahhoz viszont elég volt, hogy ne figyeljek oda, mi történik éppen a Queennel, és bevallom töredelmesen, nem emlékszem arra az 1991-es novemberi napra, amikor a világ minden médiája közölte hírt: meghalt Freddie Mercury.

Viszont most az interneten belefutottam azokba a felvételekbe, amelyek utoljára örökítették meg az akkor már nagybeteg énekest.

Az első videón Mercury rákészül az utolsó lemez (Innuendo) egyik dalának felvételére (These Are the Days of Our Lives).

Csontsoványan, kisebesedve tudja, hogy eljött a búcsúzás ideje. A felvétel előtt órákig tartott a sminkelése, hogy valamennyire „képernyőképes” legyen az arca, de a klip (második videó) végül is fekete-fehérben jött ki, hogy amennyire lehet, elrejtsék Mercury állapotát.

A felvétel májusban készült, a halála november 24-én következett be. (Mindössze egy nappal korábban közölte hivatalosan, amit sokan sejtettek, hogy AIDS-szel kapcsolatos betegségben szenved.)

Érdekes, hogy a YouTube-on fent van a Freddie Mercury-ról készül első film is.

Ez 1964-ben készült. Az akkor még Freddie Bulsara nevű diák ekkor 18 éves, ebben az évben költözött családjával Zanzibárból Angliába. Az iskolástársak valószínűleg nem sejtik, hogy hat év múlva ez a szerény és félénk fiatalember Brian May-jel és Roger Taylorral megalakítja a Queent, és minden idők egyik legnagyobb énekes-szupersztárja lesz.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés