Talán ha Budapesten laknék. Akkor még az is lehet, rámozdultam volna valamilyen könyvheti programra, beszélgetésre, felolvasásra, hasonlóra.
De az is lehet, ott sem.
Az irodalommal az a gond, vagy éppen az benne a jó, hogy csuda intim dolog. Legalábbis számomra. Én vagyok és a könyv, ketten együtt, nincs szükség ott különösképpen egy harmadik félre.
Azért a korábbi években többször is kimozdultam ilyenkor, fotózgattam, írtam valamit róla, bosszankodtam, hogy ó jaj, megint mennyire elsumákolta a város ezt a könyvünnepet, aztán mellékesen vettem egy-két könyvet, ha mást nem, a Körképet.
Aztán tavaly valamiért elmaradt a vásárlás, az idén meg gyakorlatilag minden.
A Fő téren beleütköztem ugyan egy családi programba és három szerény elárusító bódéba, de nem vettem semmit.
Illetve a könyvtárban szombaton vettem egy rezsicsökkentett (100 forintos) Daniel Keyes regényt (Virágot Algernonnak).
Mentségemre legyen mondva, a könyvhét alatt is lelkesen olvastam a színházi szeánszon vásárolt új Dragománt (Máglya), és elszántan küzdöttem a váratlanul kemény diónak bizonyuló McCarthy-regénnyel (Cities of the Plain). Ez utóbbi érdekessége, hogy ez is rezsicsökkentett volt, egy londoni bolhapiacon vettem két fontért.
Éjfél bőven elmúlt, megyek is hozzájuk. Újabb intim estének nézek elébe.
Szólj hozzá!