Lélekben orosháziak vagyunk



Azt hiszem, életemben nem voltam Orosházán, de a város most hirtelen felkeltette a kíváncsiságomat.

Az MTI mai híre szerint ott ugyanis az új fő téren öt méter magas üveg körtefát avattak. Nem is akármilyent, „Európában egyedülálló”-t, merthogy „a kompozíció esténként fény- és hangjátékkal teszi különlegessé a város új főterének hangulatát”.

Nyilván annak idején gondolkodtak sokat az orosházi döntéshozók, mivel lehetne előbbre vinni ennek a Békés megyei, 31 ezres, 14,5 százalékos munkanélküliségi rátával rendelkező kisvárosnak az életét, és arra a következtetésre jutottak, hogy egy ilyen alkalmatosság azért sokat lendítene a dolgokon.

„Az új főtér közepén elhelyezendő szimbólum a város mai lakóinak összetartozását is jelképezi” – mondta az ünnepségen Dancsó József polgármester, amiben cseppet sem kételkedem, sőt. Azt hiszem, egy ilyen üvegfa – ami Európában egyedülálló, ugye – nemcsak a város, de az egész ország összetartozását is jelképezi.

Már ha értitek, hogy mire akarok itt a szokásosnál is homályosabban kilyukadni.

Mit kell tudni az új orosházi fő térről?

A frekventált helyen található park és rendezvénytér 747 millió forint uniós támogatásból és több mint 190 millió saját forrásból épült ki az „Integrált, funkcióbővítő városközpont fejlesztés Orosházán” című projekt keretében.

A park különlegessége, hogy több mint 900 fát és cserjét használtak fel, a területet pedig négy darab, összesen 250 méter hosszú csobogós medence keretezi. A tér jellegzetes geometrikus alakzatban épült, a telepített növényzeten is a geometrikus formák dominálnak. Kocka alakúra nyírt tiszafák, a vízterek szélénél 6 méter magas gyertyán oszlopok és gyertyán kapuk díszítik a közösségi teret. A terület közepére egy acél-üveg anyagú szimbolikus térplasztikát, „vadkörtefa”-t terveztek. (Innen.)



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés