Igyekszem némileg csökkenteni Weöres Sándor körüli hatalmas fehér foltjaimnak méretét. És élvezetet lelek a pótlásban.

Ma este például ebbe a versbe ütköztem. Kiteszem, mert nem korlátozza intimitás. Sőt.

Weöres Sándor: Nagyfejűek

Csak játszani tudnak,
fontosdit lényegesdit.
Alig koptak ki az álmodásból
és álommá aszott a valóság
ápolt kezeik között.
Az élet, mint olcsó játékszer, úgy berreg-búg a kezükben,
elrontják, mielőtt kezdhettek volna valamit vele.
Ál-istent alkotnak maguknak,
hogy legyen kihez könyörögni
és önérzettel hajtják meg előtte
ál-tökélyük cifra lobogóját.
Lassanként istenekké nőnek
ők maguk is maguk előtt
és elfelejtik, hogyan kell
embernek lenni,
kicsinynek.