Olvasom, hogy megint dübörögnek a reformok az oktatás körül: megalakul a Magyar Pedagóguskar.

Ennek biza a fele sem tréfa, barátaim, hiszen a testületnek „javaslattevő és véleményformáló szerepe egyaránt lesz”.

Aki csak egy kicsit is dolgozott az oktatásban, már most biztosra tudja, hogy ettől az égadta egy világon kívül semmi nem volt változni, jobb legfeljebb azoknak a kiváltságosoknak lesz, akik az új szervezet adminisztrációjában kapnak néhány szélvédett állást.

Nem az a baj, hogy minden pedagógust beléptetnek ide, hiszen a pedagógusok többsége alkalmatlan mindenféle önálló munkára, elvárja, hogy megmondják neki, hogy mit is csináljon. Ha jó dolog lenne, ugyanúgy belépne.

A baj az, hogy a magyar oktatás problémája annyira mélyről jön, hogy ez a „kar” még púdernek is gyenge.

Gyakorlatilag egy újabb gittegyletről szól, ami maximum arra jó, mármint a fent említett állásokon kívül, hogy a hír ma este bent lesz a híradóban.

Ahhoz képest viszont elég drága és redundáns akció; olyan, mint a magyar közszféra maga.

Az említett hír arról is szól, hogy bevezetik a pályaalkalmassági vizsgálatot a pedagógusképzésnél.

Nyilván olyan lesz, amilyen, mert hát mit lehet szűrni mondjuk a 27 tanító szakra jelentkező közül, de még ha sikerül is, elkéstek ezzel a vizsgálattal mondjuk 20 évet.

Olyan, mint amikor akkor a sertéstelep mellett autózunk nyitott ablakkal és feltekerjük az ablakot. A levegő cseppet sem lesz jobb, sőt: bent marad a büdös.