Aki azon kesereg, hogy jaj, de mennyire gyatra a magyar popzene, de régen bezzeg mennyire jó volt, annak, kérem szépen, egyszerűen nincs igaza.
A helyzet ennél hangyányit bonyolultabb.
Egyrészt nálunk az emberek fiatalkorban sem érdeklődőek túlságosan, a harmadik X után pedig az új dolgok iránti kezdeti lanyha érdeklődés is elenyészik. (A bécsi koncerteken többek között azért is érzem jobban magam, mert az áltag életkor 15 évvel idősebb, mint errefelé, a közönség nem feltétlenül azért gyűlik össze, hogy részegen jót ugrándozzon a színpad előtt.)
A másik magyarázatom:: korábban az értékesebb zenék jobban szem előtt voltak.
Annak idején a csapból is Illés, Omega és LGT szólt, majd később az Ifjúsági Magazin középső poszterén olyanok voltak, mint a P. Mobil vagy a Beatrice.
Érdekes, hogy ahogy később lazultak a hatalom eresztékei, úgy szorult háttérbe mindaz, amit valóban érdemes volt hallgatni.
Az URH-ért és az Európa Kiadóért már egyetemi klubokba kellett menni és kalózkazettákat másolgatni, és a kereskedelmi adók megjelenésével a helyzet még rosszabb lett. Ezeknek az adóknak a lejátszási listáin mutatóban is alig-alig bukkan fel izgalmasabb dolog, a tévék tehetségkutatói meg úgy viszonyulnak a valódi zenéhez, mint a McDonald’s hamburgerei a dunakömlődi halászléhez.
És nemcsak a hallhatóság lusta, a zenei döntéshozók is azok – és akkor még szemérmesen elkerültük az erősebb mellékneveket.
Pedig a keresésnek önmagának is megvan a maga izgalma és esztétikája, a felfedezésnek meg a maga öröme.
Mivel a koncertekre kevesebb a lehetőségem, mint korábban, néhány héttel nekiálltam bogarászni a Petőfi Rádió MR2 Akusztik archívumát. (A Petőfi adó jóval lehetősége alatt teljesít, de a hazai viszonyok között meg kell becsülni a savanyú narancsot is.)
Ábécé szerint haladok a feldolgozással, sok előadót ismerek közülük, még többet nem, így elég érdekes a dolog. Ha nem is tömegével, de egy tucatból akad egy-kettő, ami azt sugallja, hogy a magyar popzene ennél sokkal többre lenne képes.
Ha ez lenne meg az lenne blabla.
De mivel valószínűleg nem lesz sem ez, sem az, így marad a kutakodás, aminek találatából most megosztom veletek az Analog Cuvée nevű zenekar Tulipán című dalát, amely magyar népzene újragondolásának népes táborához tartozik.
[youtube http://www.youtube.com/watch?v=NUREecVRaMU]
Bevallom, sem a világzene, sem a Csík Zenekar nem hoznak lázba, de ennek a csapatnak sikerül a majdnem lehetetlen mutatvány: összehozni a magyar népzene mélyrétegeit a 21. század alternatív-elektronikájával, így csípve nyakon az időtlen és a nagyon is időszerű világszellemet.
Eddig mindösszesen 1500 ember hallgatta meg ezt a felvételt, így vehetjük úgy is, hogy az Analog Cuvée tulipánja egyelőre a mi titkunk marad.
Szétnézve a tájon és a virágszedőkön, talán nem is bánom annyira.
Szeretném egy további “virágos mezőre” felhívni a figyelmet, amelyet úgy neveznek mostanság, hogy Post Rock.
Jómagam kb. 3-4 éve tévedtem erre a tisztásra és egyből csontomig hatolt (lehet ezzel nem lesznek sokan így).
Ének nem nagyon jellemző rá, de nekem őszintén szólva nem is hiányzik…mindent ki tudnak fejezni.
Első ilyen stílusban evező zenekar (és muzsika), amit hallottam:
http://www.youtube.com/watch?v=dhhfk_1Pwhw
Aztán van szombathelyi illetőségű magyar zsenink is ezen a téren:
http://www.last.fm/music/f%C3%A9lperc
És egy jó szerzemény Tőle:
http://www.youtube.com/watch?v=ihLgUI8Sd7Q
Ahol pedig már a zenéhez tartozó videót is érdemes figyelni:
http://www.youtube.com/watch?v=1rENnKECnfs
Azt hiszem ezen a mezőn is jócskán elférünk :).
Kellemes gyűjtögetést és szárítást télire :).
Anuby