Nem vagyok közgazdász, és mentségemre legyen mondva, nem is akarok annak látszani.

És biztos van is rá magyarázat, csak az én ostoba fejembe nem érnek össze a szálak.

Szóval azt nem értem, ha van egy borzalmas hatékonysággal, korrupcióval urambátyám viszonyrendszerrel terhelt politikai állami szektor, és egy fürgébb, hatékonyabb, de az állam által megnyomorított magánszektor, mitől lesz jobb, ha még nagyobbra puffasztjuk a politikai állami szektort , és még jobban megnyomorítjuk a magánt?

Miért jó az, ha kevesebb a bevétel és több a kiadás?

Jó, azt értem, hogy sokaknak jobb lesz, de úgy általában kérdezem.

És a címben már időben jeleztem, hogy ostoba vagyok.

Ígéretemhez híven kitakarítottam a kis irodát.

Miközben a bútorokat ide-oda húzogattam a néhány négyzetméteren, azon járt az agyam kemény néhány másodpercig, hogy a takarítási módszerek két nagy csoportra osztatók.

1. Látszatcentrikus takarítások
2. Strukturális takarítások

Látszatcentrikus egy takarítás, ha a munkálatok során a felmosás és a bútorok kifényezése a lényeg. Söpréssel nem bíbelődünk, egy vödörbe nyomott moppal kikerüljük a tárgyakat, miközben a bútorok vízszintes felületét valami csillogó anyaggal kenjük be. A polc alatt rohadó almacsutka, a szekrény tetején levő ujjnyi por vagy az íróasztal mögötti pókháló marad, az alkalmi vendégek úgysem veszik észre.

A strukturális takarításnál mindenekelőtt alaposan leporolunk és összesöprünk. Elhúzzuk az asztalt, odébb lökjük a számítógépet, felállunk a székre, átválogatjuk az asztalon felgyülemlett kacatokat és kirázzuk az udvaron a szőnyeget. Mellékesen felmosunk és fényezünk.

Az országra a sok parasztvakítás látszatcentrikus fényezés után nyilván ráférne egy strukturális takarítás is, csak éppen az ilyen jellegű takarító jó ideje hiányszakma.

És most jól és bátran odamondogattam.