Lehet, hogy mégiscsak ki kellett volna takarítanom délután a kicsi, de barátságos irodámat.

Csak hát kint esett az eső, fújt a szél, az ablaknyitással bejött volna a hideg, és a szőnyegek kirázása is macerás lett volna ilyen időben.

Így hát munkám végeztével gondolkodtam egy kicsit, belebámultam a közeledő ködös, nyirkos estébe, és holnapra halasztottam a dolgot.

Lehet, kár volt. Ugyanis kötelességtudó ember lévén Dionüszoszt kizárom az irodából, és zavar, ha nem végzem el a feladatot, még akkor is, ha azt magam jelöltem ki magamnak.

Ha nem lenne ez apró kis lelkiismeret-furdalásom most este, talán nehezebben jutnának be agyamba a kellemetlen gondolatok, melyek az utóbbi hetek hazai híreit olvasva gyűltek össze. Nincs határozott alakjuk vagy mondanivalójuk, csak felhőt alkotnak és elzárják a napot.

Valami olyasmit a homályos üzenete a felhőnek, hogy nincs olyan irány, amely ne a sötétség felé vinne bennünket.

Brrr.

Holnap mindenképpen kitakarítok.