A találkozás eljövetele 3



A banán és a jó biciklik mellett újabb elemmel bővült a lista, amely a rendszerváltás személyes hozadékait van hivatva számba venni.

Ne adjátok tovább, de enyhén bepárásodott a szemem, amikor az angol főváros Tate Modern galériájában beléptem Joseph Beuys szobájába.

A német képzőművészt kollektíve fedeztük fel valamikor a 80-as évek második felében, és bár a fekete-fehér fotókon kívül semmilyen lehetőségünk nem volt arra, hogy a műveket „élőben” is megnézzük, ha meg kell neveznem egy modern képzőművészt (vagy effélét), aki a legnagyobb hatással volt rám, azt hiszem, ez a német fickó lenne.

És sosem hittem volna, hogy majd egyszer tényleg ott állhatok a művek között. Igaz, magára az alkotóra sem gondoltam sokat, alaposan eltakarták élet későbbi dombjai, hegyei, ködjei és délibábjai.

Szóval egyszer csak ott álltam a Tate termében,meghatódottan és kissé libabőrösen. Nem is annyira a művek hatása volt ez, mert a műélvezetet szinte zéróra redukálja annak tömeges mivolta, hanem csak magának találkozásnak az eljövetele.

Joseph beuys tate modern

Nem jellemző, hogy fotókat készíttetek magamról, de akkor és ott hirtelen nem jutott eszembe más, mint a pillanat megállításának ez a konvencionális, giccsbe hajló módja.

És bár a lelkesedésemmel meglehetősen magamra maradtam a helyszínen, a Beuys-szobrokkal (vagy mik is ezek?) való találkozás azt sugallja, a jövő akár még tartogathat egyéb hasonlóan kellemes fordulatokat is.

Beuys magyarul



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

3
Szólj hozzá!

Please Login to comment
3 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
-t-roseVonnegut és egyéb találkozások | jozing Recent comment authors
  Subscribe  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
trackback

[…] miatt, de fontos pillanat volt, amikor több mint két évtizednyi várakozás után fizikálisan is találkozhattam Josepf Beusy […]

rose
Vendég
rose

a világ meg egyre kisebb: Ernst Múzeum, Budapest 2013. JANUÁR 24., csütörtök 18 óra TÜKÖR ÁLTAL HOMÁLYOSAN Arcok tegnap és ma A csütörtökön nyíló nem mindennapi kiállításon mintegy negyven képzőművész olyan munkáját láthatja a hazai közönség, amelynek témája az emberi arc ábrázolhatósága. A kiállítók között számos nemzetközi sztár is található, így például a XX. század egyik legjelentősebb képzőművészeként tisztelt német Joseph Beuys, a francia kortárs művészet doyenje, Christian Boltanski, a két, túlzás nélkül klasszikusnak számító brit alkotó, Gilbert and George vagy az amerikai Cindy Sherman. Jó néhány magyar művész is szerepel a tárlaton – köztük Erdély Miklós, Fehér László, Hajas… Read more »

-t-
Vendég
-t-

Wow. Meg kellene néznem.