Majd inkább annak, aki igényli



London Oxford street

Na szóval ismét sikerült Londonba töltenem egy kis időt, melyet főként a város valódi, de kevésbé szem előtt levő jellegzetességeire szántam.

Most így frissiben (tegnap ilyenkor még a bájosan kopottas Walthamstow egyik kifőzdéjében reggeliztem) nagyon sokat tudnék írogatni erről London nevű, számomra egyre felfoghatatlanabb és zavarbaejtőbb képződményről, de a személyes részletek írásbeli kibogozásának most annyi értelmét látom, mint a hasonlíthatásoknak.

Majd megírom cikkeknek a “hivatalos” részt, a többit egy pohár mellett annak, aki igényli.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés