Meglehetősen zaklatott évet tudhatok magam mögött, melyet most nem részleteznék.

Abban azért bíztam, hogy most már nagy meglepetés nem érhet.

Azért szilveszterkor még annyi belefért, hogy kigyulladt a konyhában egy konnektor.

Mondjuk ha úgy vesszük, nem volt nagy meglepetés. Így aztán egykedvűen tudomásul is vettem, majd fogtam a fázisceruzát, a csavarhúzót, a blankolófogót, a szigetelőszalagot és a többit, és helyre billentettem a dolgokat.

Jöhet az új év.

Ahogy minden évben, most is megérkezett anyu karácsonyi csomagja.

Anyu természetesen tudja, hogy néhány almát, narancsot és csokoládét nem túl racionális átutaztatni az országon, de anyu csomagja nem a racionalitásról szól.

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=h-7RlL3YtiQ&w=450&h=259]

Megnéztem, jól emlékszem-e a számra. És igen. Magyarország számára 8000 milliárd (!) forintnyi EU-támogatás jutott a 2007-2013 időszakban.

Ennyi pénzt kúrtunk el völgyhidakra, uszodákra, sportcsarnokokra, zenélő szökőkutakra, mindenféle wellness-szállodás eszem-iszom projektekre, rézfaszú baglyokra.

Miközben elkúrtuk ezt az irdatlan mennyiségű pénzt, valahogy el is adósodtunk, annyira, hogy még unokáink is nyögni fogják a részleteket.

Szép munka volt.

Mióta mobil telefonkártyámat előfizetésre cseréltem, megjelentek a kéretlen hívások.

A minap néhány perces különbséggel két szombathelyi cég ajánlatáról kaphattam izgalmas információkat.

Az első egy „számítástechnikai felmérés” volt, melynek során főleg azt tudakolták, hogy mennyire vagyok elégedett az informatikai tudásommal. Mondtam, nekem ennyi bőven elég.

A második a megyei napilap ajánlata volt, és arról igyekezett meggyőzni, hogy az internet komolytalan, a helyi hírekért meg kellene rendelnem a lapot. Nem mondtam, hogy mivel foglalkozom, de azt azért csendesen megjegyeztem, hogy már helyben is annyi hírportál van, hogy Dunát lehet vele rekeszteni.

Az ilyen telefonoknál mindig az jelenti a számomra kihívást, hogy az ember úgy tegye helyre a telefonálót, hogy emberileg vég véletlenül se sértse meg.

Részben kényszerű, részben önkéntes kórházi tartózkodásomat jóízű olvasással szándékoztam feldobni, amiből aztán vajmi kevés teljesült.

Ennek részben oka, hogy egy négyágyas sebészeti kórterem alapból sem ideális környezet egy alternatív világba való irodalmi teleportálásra, de az is oka, hogy sikerült olyan könyveket kiválasztanom, melyek tovább nehezítették az elrugaszkodást.

Itt van például Shakespeare Téli rege című darabja, melyet évek óta terveztem elolvasni, hogy most végre sikerüljön. És kiderüljön, hogy bűnrossz, igazolva az alaptételt, hogy a legnagyobbak is képesek gyalázatos alkotásokra.

Mintha a költőzseni csak zsánert akart volna kreálni a későbbi B kategóriás filmek számára, olyanoknak, melyek éjjel mennek műsorkitöltőként, és a csatorna abban reménykedik, hogy minél kevesebben látják őket, és azok is elfelejtik reggelre.

A karakterek papírmasé figurák, a történet teljesen inkonzisztens és hihetetlen, az idősík elveszetten csúszkál az ókor és a középkor között, Csehországnak tengerpartja van, egy egyik mellékszereplőt megeszi egy medve, ilyenek.

Először csodálkoztam, hogy a mester ilyent is tudott, aztán bosszankodtam, végül elfogadtam, hogy ennyi fény mellé elfér egy kis árnyék is.

De a spirituális hangulatomat ott az ágyon annyira azért nem dobta fel.

Párhuzamosan a Téli regével, egy fülhallgató segítségével követtem a világ híreit is.

És arra a következtetésre jutottam, hogy a magyarországi hírek is valahogy olyan B kategóriásak, IMF-körtánccal, az izzasztó magyarázkodásokkal, botcsinálta kommunikációs csapattal, lózungokat pufogtató politikusokkal, okoskodó szakértőkkel. Onnan a betegszobából az egész magyar közélet pont annyira bizonyult hihetőnek és értékesnek, mint a Shakespeare-sztori.