Hónap szerinti archívum: szeptember 2011

Ilyen lett a kaposvári Agóra 1

 : jozing by

Ma jött egy fotó az MTI-től, azt illusztrálva, milyen lett az Együd Árpád Kulturális Központ épülete Kaposváron.

„A mintegy 1,8 milliárd forintból megújult, ötezer négyzetméter összterületű, korszerű infrastruktúrával rendelkező kulturális központban többek között egy 500 néző befogadására alkalmas színházterem és egy 500 négyzetméteres kiállítótér várja a közönséget, továbbá 62 civil szervezetnek és művészeti csoportnak adnak helyet” – írják.

A létesítmény az úgynevezett Agóra-pályázat végeredménye.

Ha valaki emlékszik rá, ezen Szombathely is indult, futkároztunk sajtótájékoztatóról sajtótájékoztatóra, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy hiába ment el több mint százmillió forint az előkészítésre, a város bebukta a dolgot. Mintha valaki az öt és felesről nem találná el az üres kaput.

Elnézve a kaposvári cuccot, azért jobban néz ki, mint az MMIK vagy a Sportház.

Az is igaz, kultúra esetén a beton csak beton, kell még oda sok minden, amíg tényleg működni kezd.

Györgyi írása pont két évvel ezelőtt született.

Tartsuk távol Bánk bánt ez énekóráktól 2

 : Még ne kapcsold le a lámpát! by

Ahogy erről nagy opera coming out-omban beszámoltam, szép lassacskán igyekszem pótolni azt az operatermést, melyet négy évtized alatt kihagytam.

Nem akarom másra kenni dolgot, mert hát a komlói szülőházamban sem ment minden este opera a lemezjátszón, de azt hiszem, az operával – és más klasszikus zenével szembeni – averziómhoz jelentősen hozzájárultak az iskolai énekórák, melynek során mintha azzal versenyzett volna a tanár, a tankönyvíró és a tantervkészítő, hogy ki tudja a szerencsétlen gyerekek minél jobban elriasztani a komolyzenétől.

Azt hiszem, mindannyiunkat sikerült.

Erkel Bánk bánjáról például egészen eddig a hétig – nem kis részben az énekórai élmények hatására – azt gondoltam, biztos valami periférikus, hallgathatatlan képződmény, amelyhez képest még az irodalmi alapmű, Katona József drámája is a szellemi izgalmak csimborasszója. Pedig hát.

Annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor kivettem a könyvtárból a dupla cd-t, és egy nyugodalmas órán végighallgattam.

A mű kapásból landolt a képzeletbeli opera Top10-emben, megerősítve abban a hitemben, hogy még itt a peremvidéken is csak a mindenséggel érdemes méricskélni.

De amíg nem sikerül normális oktatást szerveznünk – azaz az ekövetkezendő cirka 50-100 évben – azért igyekezzünk távol tartani a Bánk bánt az iskoláktól.