Mégis lesz még itt karnevál
Én is találtam ma este (szeptember 15.) egy ilyent a városi honlapon:
Nagyon hosszú bejegyzést tudnék tenni, ha lenne rá kedvem.
Csak éppen most kurvára nincs.
Hónap szerinti archívum: szeptember 2011
Nincs implementálva
Azért szeretem, amikor magyar cégek nem veszik a fáradtságot, hogy utánanézzenek, ki is csinálná meg rendesen azt a programozói munkát, ami túlmutat egy középiskolás számtech szakkör szintjén.
A milliárdokból épült, ám használhatatlan központi e-ügyintézés mellett figyelemre méltóak az Akadémiai Kiadó cd-szótárjai is.
Mintha csak azon dolgoztak volna a programozók, hogy minél jobban szívassák a hülye, laikus felhasználókat.
És mikor már hittem, hogy pár év alatt égészen belejöttem, hogyan lehet a cuccból valami információt kinyerni, akkor pár perccel ezelőtt egy ilyen hibaüzenettel lep meg minden keresésnél.
—————
500 Internal Server Error
There was a problem writing the XML.
Unable to perform server-side XML transformation.
Unable to perform server-side XSL transformation.
File: (unknown)
Line: 0
Column: 0
XSL runtime error.
Nincs implementálva
Error code: 0x80004001
——————————-
Pszichológusok kíméljenek
Máig élénken emlékezem, a főiskolán a pszichológia-szigorlat eredményhirdetésekor így szólt a tanár, mikor is felsorakozva vártunk az eredményhirdetésre: „És egy kellemes meglepetés: J. A. elégséges”.
Igaz, remek viszonyomat a tantárggyal, és még inkább tanárral, nem az a nap, hanem a ráncos előzmények határozták meg, így ez a mondat csak afféle folyománynak tekintendő.
Nem igazán az én tudományom – fogalmazzunk így.
E kis bevezető után jöjjön a nagy vallomás. Észrevettem, hogy pár éve előszeretettel járok az út közepén, ha a forgalom megengedi.
Szombathelyen kiválóan lehet gyalogolni például a Kossuth, a Széll Kálmán, a Wesselényi és még sok utcák közepén. Nem túl sokáig, nem túl veszélyesen, egyszerűen csak egy darabig párhuzamosan a parkoló autókkal és a szegélykövekkel.
Pszichológusok kíméljenek.
Kezdenek beérni a reformok
Ma például kimondottan olyan volt a hangulat a szombathelyi belvárosban, mintha atomvillás után lettünk volna.
Nagyjából annyi ember is volt.
Kis lelkiismeret furdalással ugyan, de vettem egy fagyit a pingvines fagyizónál, legalább neki menjen a bicikli.
Azt hiszem, ezzel a vásárlással jelentősen megdobtam ma a város GDP-jét.
Főzés
Csak hogy időben tudjátok vagy ilyesmi.
Hétvégén lesz a szokásos múzeumfalui főzőverseny, viszont én nem leszek itthon.
Ma beszéltünk Zsolttal, és valószínűleg kihagyjuk a rendezvényt, az indokok nem túl mélyek, de hadd ne részletezzem most.
Lesz még alkalom.
Egy régi, meggyógyított óra
Több mint egy évtizedig lapult a fiókomban az az óra, melyet 18 éves koromban, középiskolai ballagásra kaptam családomtól egyféle szimbólumként.
Egy darabig félve, de hordtam, aztán elkezdett összevissza járni. Elvittem óráshoz, de valahogy sose lett már igazi.
Én meg olyan vagyok, ha valamit fontosnak tartok, akkor vagy legyen igazi, vagy semmilyen. Így az órát betettem a fiókomba, és szinte el is felejtettem, mert kicsit el akartam felejteni.
Aztán néhány hete hallottam, hogy Szombathelyen van egy órás, aki nagy szeretettel és szakértelemmel javítja ezeket a jószágokat.
Elvittem hozzá. Azt mondta, korábban gyakorlatilag nem csináltak vele semmit, ő sem sokat, mert egyszerűen csak meg kellett tisztítani. Aztán másfél hétig figyelte, hogy rendben van. Reggelenként felhúzta a többivel, ott ketyegett a sok száz sorstársa között.
Most szimbólumként már nálam van, bármit is szimbolizál.
“Vigyázzon rá!” – mondta aggódva az órás, mikor visszaadta.
Hogyan alakult a magán GDP—tek?
Olvasom, hogy a kormány szerint idén nagyjából 2% körül lesz a GDP növekedés. Tekintsünk el most attól, hogy miért akar a világ állandóan növekedni, és ha akar, miért pont így méri. Fogadjuk el, hogy az emberek anyagiasak, és ezért.
Hogy aztán a statisztika – különösen ha központi, ugye – mennyire tükrözi a valóságot, az más kérdés. Emlékszem, amikor tíz évvel ezelőtt néhány hónap alatt vagy háromszor betörtek a pincémbe, kissé szkeptikusan fogadtam a javuló közbiztonságról szóló adatokat.
Szóval kedves olvasó, itt egy miniszavazás arról, a ti magán GDP-tek hogyan alakult az utóbbi időben, ha elég sokan szavaztok, kiderül, hogyan viszonyul egymáshoz a valóság és a papír.
Közép-Európa
Ez már csak olyan szélsőségeknek kitett hely, hogy amikor meleg van, akkor hidegre vágyunk, de amikor megjön a hideg, akkor mégiscsak a meleg tűnik vonzóbbnak. Nehéz megszokni, 1000 év alatt nem sikerült, mondhatni. Pedig úgy tűnik, egy darabig még nem változik ez a kuckó.
Mire költöttem a reálhozamomat?
A Figyelő (idén arra fizettünk elő) egy komoly cikket áldoz arra, hogy a bankok mennyire vannak rákészülve arra, hogy lecsapjanak a magán-nyugdíjpénztárak reálhozam kifizetéseire.
A háromoldalas írásnak az a tanulsága, hogy nem nagyon.
Ha engem előre megkérdeznek, megspórolhatták volna a cikket. Az átlagos kifizetés ugyanis 76 ezer forint volt, ami még Magyarországon sem akkora hatalmas summa, hogy ez ember azon filózna, hogy le kellene kötni 20-30 évre, milyen jól jön majd ez a kis pénzmag, ha megöregszik.
Helyette kétszer elmegy a Tescóba, és annyi. Legfeljebb öregkorában majd kettőt kihagy.
Nekem 60 ezer forint ütötte a markomat, 12 év alatt ennyit sikerült összefociznia a két alapnak, aminek egymás után tagja voltam.
Bevallom, nekem sem jutott eszembe, hogy ezt a roppant összeget ismételten bankba tegyem, hogy fialtassam újabb 12 évre, így préselve ki öregkoromra újabb 8-10 ezer forintot.
Úgy döntöttem, inkább beton gyeprácsba fektetem váratlan pénzesőt, merthogy az udvarunk az esős évszak alatt egyre inkább egy agyagbányára hasonlít.
A kövek megjöttek, most már csak a kavicságy kellene, meg persze ásni, mérni, lefektetni.
A sárról meg valahogy ez a Cseh Tamás dal jutott eszembe: „Istenem, istenem, micsoda vidék, micsoda ócska vidék” – énekli, merthogy ő nem volt olyan szerencsés, hogy a reálhozamát gyeprácsba tudta volna fektetni.
Valamire még jó lehet 2
Kissé meglepődtem, amikor egy kissé félreeső helyen, egy ipari park mélyén a bokrok között egy billenős ZIL teherautó nézett rám vissza.
Valamire még jó lehet – gondolhatta a gazdája, amikor egy-két évtizeddel ezelőtt leparkolt vele a telepre.
A ZIL-ek jellegzetes teherautói voltak egy letűnt kornak, egyben jó jellemezték azt. A járművek 6000 köbcentis benzinmotorjából 170 lóerőt sikerült kipréselniük a szovjet mérnököknek.
Fogyasztásáról mindenféle városi legendák keringtek, egyesek szerint 100 kilométerre simán becsókolt 80-90 liter benzint.
További ZIL infók.