Olvasom, hogy „undorítónak nevezte a News of the World volt főszerkesztője, hogy az egykori legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap feltörte és lehallgatta egy megölt kislány mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét.” (Részletes sztori borotvahabos Murdoch-támadással).

Rebekah Brooks azt mondja, csak két hete halott az esetről.

Kíváncsi lennék, hogy főszerkesztő létére hogyan is képzelte a lapjában megjelent információk útját. Azok ott csak bekopogtak, hogy tessék engem leközölni. Erre Rebekah bólintott, hogy oké.

Egy kívülálló számára valószínűleg nem túl izgalmas az a földcsuszamlásszerű sajtóbotrány, ami éppen Angliában megy, pedig az olvasó jól tenné, ha figyelne kicsit.

És akkor talán elgondolkodna, csak 5 másodpercre, amikor a magyar sajtótermékek írásait, fotóit, videóit nézi. Hogy azok hogyan, miért és milyen körülmények között születhettek.

És akkor lehet, egy év alatt többet változna a világ, mint 5 kormány alatt.

Helyszín: Szombathely, Hunyadi utca és Pázmány Péter utcai kereszteződés
Időpont: 2011. július 14., 14 óra körül.

A Pázmány Péter körútról balra nagy ívben a Hunyadi útra, a belváros irányába fordul egy zöld Dacia Logan. 50-es nő vezetheti, göndörített, rosszul festett haja követi a borzasztó magyar trendet. A hátsó üléseken degeszre tömött nájlon bevásárlótáskák teteje kandikál ki. A telezöldet nem nagyon tudja értelmezni, elindul, majd látván, hogy szemből jönnek, keresztezve az ő útvonalát, megijed, lefékez, majd az autók elvonultával is csak lépésben mer nekivágni az útkereszteződésnek.

Mögötte nagy fekete terepjáró, tekintélyes testsúlyú, haj nélküli, a méregtől elborult arcú sofőrrel.

FEKETE AUTÓ VEZETŐJE (a lehúzott ablakon, megfelelő hangerővel): „Bazd meg elindulnál már végre, a kurva életbe!”

Shakespeare nem volt egy hülyegyerek:

“Színház az egész világ,
És színész benne minden férfi és nő:
(Ahogy tetszik)

Tegnap este a Tizedes és a többiek című film ötödik percében a tévénk füstbe és égett bakelit fanyar illatába burkolódzott.

Gyorsan kirántottam a konnektorból, így aztán elcsendesült a drága.

A szerelőnk 1000-2000 forintért szokta 5-8 évenként megjavítani a Videoton Infracolor 2000 nevű jószágot, de most nem vagyok biztos benne, hogy megússzuk ennyivel, ráadásul a szerelő nyári szabadságon van.

Új tévét egyelőre nem szándékozunk venni.

Ha valaki rendelkezik a sufniban egy működő készülékkel, azt nagyon szívesen örökbe fogadjuk, vagy vigyázunk rá egy darabig.

5 ezer alatt a vásárlás is érdekel.

Hogy korábban kaptunk-e programot, arra már nem emlékszem, de a beharangozó sajtótájékoztatóra meg szoktak hívni. Idén már azt sem. Nem mintha biztosan elmentünk volna.

Hogy Szombathelyen zajlik ilyen rendezvény, azt onnan tudom, hogy a politikusok programjában előbukkannak az ilyen jellegű megjelenéseik, illetve hogy a Café Móló küldött egy plakátot.

Lehet az a baj, túl sokan olvassák a Kimozdulót, ami semmiképpen nem fér bele a Bartók Fesztivál alapkoncepciójába.

Pedig pár évvel ezelőtt még próbálták közelebb hozni az egészet az itt lakókhoz.

Valószínűleg feladták.

Én is.

Szombat este 9 órakor Szombathely belvárosában – ahogy a mellékelt ábra mutatja – még vígan 30 fok felett volt a hőmérséklet.

Mottó:

“Közel 11 milliárd forint áll a kis- és középvállalkozások rendelkezésére az Új Széchenyi Tervben meghirdetett pályázat keretében július 1-től informatikai infrastruktúra fejlesztése – jelentette be pénteken Egerben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára.”

Hazafelé jövet egy belváros közeli, olcsó, kiülés helyen ismerős arcba ütközöm. A 30 év körüli P.-t még általános iskolában tanítottam, okos és borzasztó rossz diák volt.

Ez egy idő után persze mindez már nem is annyira fontos.

Most munkás overallban, két hasonló szerelésű barátja társaságában kortyolja a Sopronit. Már messziről vigyorog, integet, így nem lehet nem odamenni az asztalhoz egy kicsit. Nekem is jólesik.

Egyikünk sem az a nagy nosztalgikus, de néhány perc után aztán előjön néhány régi téma.

„Áldom a sorsot, hogy Marika néni annak idején belénk verte a németet. Még most is abból élek. Neki köszönhetem, hogy tudok dolgozni” – mondja. Nem kérdezem, de nyilvánvaló, hogy ausztriai szál mozog a háttérben. Na és persze Marika néni, akinek annak idején volt energiája és tehetsége P-be és a többiekbe annyi tudást beleszuszakolni, hogy az még másfél évtized múlva is elég legyen a kenyérkereséséhez.

Innen üzenem a kormánynak (remélem, olvassák a blogomat), hogy tessék Marika néninek és a többieknek sokkal több pénzt adni. Már közép távon vígan behozzák az árat. Ha ezt nem tudják ott a budapesti párnázott szobákban, az egész kepesztés totál felesleges. Beleértve az infokommunikációt.