Álom nehéz táskával



Este van, sötét, de kellemesen jó idő. Kint vagyok valahol a természetben, de az is lehet, csak városszél. Ismeretlen emberekkel álldogálok, akiket valamiért mégiscsak ismerek. Kiderül, futóverseny rajtja van.

Mindenki elindul, de nekem vissza kell fordulnom, esetleg el sem tudok indulni azonnal, mert magamhoz kell vennem egy nehéz táskát, afféle kis bőröndöt. Van vagy 10-15 kilogramm.

Mire elindulok, a többiek már elég messze járnak. Utánuk iramodok, kezemben a táska.

Aztán látom, hogy még a teherrel a kezemben is gyorsabban futok, mint a mezőny, így elég gyorsan utolérem őket.

„Ezért jó, hogy edzésben vagyok” – vonom le a következtetést, majd szép lassan beelőzök mindenkit.

Aztán felébredek.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés