Véletlenül sem szeretném bagatellizálni a dolgot, de valahogy ez is olyan magyaros történet.

Ha egy bokszolóval vagy egy olasz alvilági figurával történik mindez, az ember azt gondolja magában, hogy kerek a kép. De amikor egy magyar sorozatszínésszel …

Azt hiszem, már írtam róla, de mivel az ügy nem oldódott meg, újfent a blogolvasó milliókhoz fordulok.

Az alaphelyzet az, hogy vagy 15 éve jár a HVG, és az utóbbi időben kezdek ráunni az írásokra.

Van közöttük sok jó, de legalább ennyi az, ami 10 évvel ezelőtti, begyepesedett gondolkodást tükröz. Sok olyan, kissé elcsépelt témát is feldolgoznak, amelyről szilárd véleményem van, ha ennek ellentmond a cikk, nem érzem igaznak, ha megegyezik, minek olvassam. Azt hiszem, a magyar politikában eligazodok iránytű nélkül is.

Még leginkább a külpolitikai és a kulturális írások kötnek le, de ez nem biztos, hogy elegendő indok az előfizetéshez.

Szóval váltani kellene. Jönnek ilyen pontok az ember életében.

Már korábban elkezdtem nézegetni, hogy mi jönne szóba váltásként, de még a legnagyobb szombathelyi újságosoknál is siralmas volt a helyzet.

Ma elmentem a megyei könyvtára, belevetettem magam a folyóirat szekcióba, hogy egyre jobban kétségeim támadjanak.

Először olyan valamit akartam keresni, ami átfogó képet ad a világról, afféle szellemi vitamint az általános elhülyülés ellen.

Nagy elvárásaim nem voltak, csak annyi, hogy ne legyen kellemetlen, pártközeli izzadságszaga, ne legyen vallási háttere, lásson messzebbre, mint a Kárpát-medence széle, legyen okos, intelligens, tartózkodjon az ezoterikától és hát legyen tájékozottabb mint én. Mindez – különös tekintettel az utóbbi kritériumra – nem látszott túl magas követelménynek.

De semmi ilyent nem találtam. Tényleg semmit, sem jót, sem rosszat.

Ekkor legyintettem egyet, és azt mondtam: nem érdekes, majd a külpolt, gazdaságot és hasonlókat összevadászom valahonnan, koncentráljunk csak a szellemiekre.

De akárhogy túrtam fel a polcokat, forgattam fel az asztalokon heverő példányokat, semmi olyant nem találtam, amely a számomra üdvös látószögből nézné a világot. Mintha mindegyik bele lenne ragadva a maga kis világába, a filmes a filmbe, a képzőművészet a képzőművészetbe, és így tovább. Mintha ezek az emberek egymásnak írogatnának a maguk mikrovilágán belül.

Hihetetlen, hogy ne lenne igény olyan sajtótermékre, amely:

1. Amely normálisan ellát információval mindarról, ami körülöttem zajlik, az afganisztáni helyzettől kezdve a svájci részecskegyorsítón át a nagy építészeti újdonságokig. Melyek egy nagy, átfogó magazinért kiáltanak, mivel az interneten nem lehet hatékonyan összevadászni az ilyen jellegű dolgokat, ráadásul nem is monitoron olvasandó témák.
2. Amely mindazoknak heti vagy havi fogódzkodót nyúlt, akiket nem szakmai alapon, csak érdeklődés és tudásvágy miatt akarnak papíralapú formában olvasni popzenéről, operáról, regényekről, kiállításokról, filmekről és hasonlókról, jó stílusú, magabiztos háttértudású szerzők tollából. Csak azért, mert ezzel együtt érzik kereknek a világot.

Még hasonló sincs.

Közben folyamatosan arról megy a sirám, hogy haldoklik a nyomtatott sajtó.

Pedig élne az vígan, ha valaki képes lenne összeterelni a szürkeállományt és a tőkét. Mert szerintem az olvasói igény megvan rá. Egy emberé legalábbis biztosan.