Barack Obama 49 éves, de én még nem



Élénken emlékszem arra a kissé görbe szombathelyi estére, amikor a társaság több férfitagja is azon tűnődött a bor felett, hogy elmúlt 40, és hogy akkor most mi van.

„Nem irigyellek benneteket” – mondtam, miközben szememben huncut mosoly bujkált, és magamban elégedetten nyugtáztam, hogy nekem addig még van pár jó évem.

Már-már szinte hihetetlen (sic!), hogy milyen gyorsan elillant az a közel egy évtized, hogy közben mennyi minden történt, és hogy szinte semmi sem.

És hogy idősebb vagyok immár azoknál a férfiaknál, akik ott az asztal körül olyan idősnek látszottak.

Mindez onnan jutott eszembe, hogy olvasom: „Barack Obama szerdán ünnepli 49. születésnapját”.

Nem irigylem a fickót, mivelhogy nekem addig még van pár jó évem.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés