Hát már meg sem kérdezi senki, hogy mi a túrót kerestem én a minap Bécsben? Így magamtól kell megkérdeznem és egyben válaszolnom rá. Nos, karrieremet a televízióban, azon belül is az osztrák közszolgálatiban, az ORF-ben képzelem kiteljesíteni.

Meghallgatásom remekül sikerült, olyan jól, hogy mindjárt vezethettem is az esti híradót, a Zeit im Bild-et (ZIB). A német kiejtésemet ezért még lehet csiszolni.

Azt, hiszem, ma ez a felirat ragadta meg a fantáziámat a legjobban:

36 eurót, amint azt a ma készített fotó mutatja.

A Bécsből való hazaérkezésnek mindig van egy disztrét bája. Ilyenkor sokkal jobban szembeötlő, hogy ebek harmincadján van a bucsui határátkelő (az első benyomás az országról, de láthatóan senkit nem érdekel ez az apróság), hogy mindenhol tökig ér a gaz, hogy Szombathely utcái annyira vannak megvilágítva, mintha a harmadik világban járnánk. Igaz, a sötétben legalább nem látszik, milyen állapotban vannak a járdák.

Egyáltalán nem istenítem az osztrákokat, azt hiszem, nem is irigylem őket, de ezek a kontrasztok azért durvák. És húsz évvel a rendszerváltás után hadd legyen már jogom hasonlítgatni.

Ha mást nem is, legalább a látszat kedvéért szerezzünk be ilyen papírkutyákat. (Valami jó kis pártközeli céges beszállítóval.)

Na, ennek a helyszínnek a beazonosítását nem várom el tőletek. De azért gondolom megértitek, hogy miért támadt ingerenciám kiugrani a kormány mögül és csattogtatni kicsit.

Mire ér haza este, a fáradt, elcsigázott, kissé leszedált dotkom-munkás? Arra, hogy Szombathelyen kitört a nagy polgármesterválság. Elhalasztódik a közgyűlésnek nevezett színházi előadás. A Fidesz szerint a polgármester megfutamodott, éppen most, a legvégén, mikor a 25. órában eszükbe jutott, hogy mégiscsak oszlatni kellene a fehér házban, a szocialisták szerint meg a Fidesz hazudik, no meg kár megzavarni a komoly munkát, ami itt folyik.

Nem jól van ez így. Ahogy mindig, a megoldás valami jó kis okos, előremutató kompromisszum lenne.

Például Nyevák. Kíváncsi lennék, hogy hány százalékot kapna egy polgármesterválasztáson.

Nyevák szerda délelőtt már komolyan készült a megmérettetésre:

Hogy lesz ez a főzés szombaton?

Ki jön és mit főzünk?

(Szerkesztőségi körlevél ment.)

A poszt címe most kivételesen nem szimbolikus, nem kell mögötte más tartalmat keresni. Az alábbi kis videó tényleg az, ami: a világ legveszélyesebb gyalogösvénye, a Spanyolországban található El Camino Del Ray (A király útja). Már több helyen olvastam róla, mozgóképen azonban még nem láttam sehol. Most beleütköztem, gondoltam, kiteszem. Így monitor előtt ülve is hoz egy kis adrenalint.

Amennyire tudom, úgy száz évvel ezelőtt építették, azóta nem nagyon nyúltak hozzá, így aztán lassan, de biztosan szétmállott. Sok helyen se korlát, se semmi. Miután többen meghaltak, a hatóságok a kilencvenes évek végén hivatalosan lezárták az ösvényt. De ahogy a mellékelt ábra mutatja, azért van, aki megpróbálja.

Tekintettel az érdeklődésre, tettem még fel fotókat is.

A Gutenberg-galaxis egyik újabb kisbolygója dobta be a törölközőt. Az Óperint utcában levő Tankönyvbolton a következő felirat olvasható:

Nem azt mondom, hogy a város legszimpatikusabb könyvesboltjáról van szó, még azt sem, hogy pótolhatatlan a veszteség, meg hogy ennél jobban nem lehetett csinálni, de azért egy blogbejegyzés formátumú nekrológot talán megérdemel. De sok pénzt hagytam én itt egykoron.

„Pedig van benne pörc” – csodálkozott Csimbi, egyik legjobb gyerekkori barátom, mikor is harminc évvel ezelőtt hosszabb próbálkozás után sem tudta beindítani Simson Schwalbe (?) segédmotoros kerékpárját, holott az akkumulátorról leemelt két vezeték összeérintésénél akkora szikrák jöttek, hogy nyársalni lehetett felettük.

Ez a „pörc” remek kifejezés, rövid, velős, olyan igazi telibetalálós. Az akkumulátor töltési állapotán kívül ki lehet fejezni vele az élet megannyi aspektusát. Példának okáért: a szocialistákban már nincs nagyon pörc, és a Fideszben sincs sokkal több. Van viszont bőven a Jobbikban, a német ultrabalosokban vagy éppen a lelkes sónyalogató Berlusconiban.

Ami a zenét illeti, van pörc a 30Y-ban, a Tankcsapdában és a Markovics családban, ellenben nincs mondjuk a Pál utcai fiúkban és a Ladánybene 27-ben. Annak idején volt a Beatricében, de sosem volt az Omegában.

És a pörctől való érintettséget lehetne sorolni a végtelenségig: vonatkoztatva tanárokra, írókra, balett táncosokra és kőfaragókra.

Ma futás közben magamra terjesztettem ki a kérdést. Azon agyaltam a Kisteszkó és az emlékmű között, hogy vajon mennyi pörc van bennem mostanában. Mondjuk a húsz évvel, a tíz évvel, a két évvel és a két hónappal korábbi általános pörcegyütthatómhoz képest. Hol megnyugodtam, hogy minden rendben van, jönnek a szikrák vígan, sőt, hol meg aggodalommal méricskéltem a helyzetet, hogy talán mégsem mindig. Nem jutottam dűlőre. Az köridőm mindenesetre másfél perccel rosszabb volt, mint a múltkor.

Szombathely történelmének egy újabb emblematikus helye tűnik el örökre. Bontják a Kossuth utcai Révfülöpi Borozót. Hej, ha ezek a patinás falak beszélni tudnának! Az sem elhanyagolandó, hogy valószínűleg itt mérték a város legrosszabb borát. Így múlik el a világ dicsősége.