Vízzel működő óra – működik, de mitől?



Még repiajándékként kaptam 4-5 évvel ezelőtt. Azt mondták, vízzel működik, a lábában van a víz, ha kifogy, akkor megáll és utána kell tölteni.

Nem nagyon hittem az egészet, mert iszonyúan pár száz forintos kínai gagyinak nézett ki az egész, de annyira nem is foglalkoztam vele. Odaadtam a fiamnak, aki íróasztalára tette, jó nagy számai vannak, könnyű leolvasni, hogy éppen hol tart délután a tanulóidő.

Pár éve majdnem elfogyott a lábából a víz, akkor utánatöltöttük.

A napokban viszont eltűntek a számok a kijelzőjéről. Megint utánatöltöttük, amitől visszajöttek a számok, és szépen megy tovább. Tényleg úgy tűnik, hogy vízzel megy.

Utánanéztem az interneten, pár ezer forintért tényleg árulnak ilyesmit, mindenhol bizonygatják, hogy nem átverés az egész. Csak éppen azt nem írják, hogy ez hogyan a fenében lehetséges.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés