Mostanában ismét rákaptam a New Musical Express rádiójára. Miközben a billentyűket ütögetem, a fejhallgatóból vagy a két pöpec hangszóróból jön a zene. A szerkesztők elég magabiztos ízlésű hölgyek és urak, még véletlenül sem csúszik be olyan, ami ne lenne vállalható.

Szóval hozzászoktam, hogy duruzsol a fülembe a dolog, én meg olykor lenézek a Winampra, hogy éppen ki az előadó.

Pár nappal korábban a szokásosnál is jobban lenéztem a Winampra, ugyanis egy olyan dallamsor szivárgott a hangkártyámból, amit nem olyan könnyű összerakni. Sőt kurva nehéz. Szóval lenézek, és látom, hogy Oasis: Falling down.

Jesszusom, hát ezek még vannak?! Ja, vannak. És mondjuk néhány nappal ezelőtt nyerték el egy díjátadón a világ legjobb zenekara címet.

Nem azt mondom, hogy a Gallagher testvérek a világ legszimpatikusabb fickói, de aki zenét tud összerakni, annak az ember sok mindent megbocsát.

A videó sztorija is több mint figyelemre méltó. És közben eszembe jut a borzalmas Fonogram díjkiosztó. Muris.