„Fegyelmit kapott Bolcsik Zoltán dandártábornok, Veszprém megye rendőrfőkapitánya Bencze József országos rendőrfőkapitány félretájékoztatásáért”; – olvasható a hír. Jól megkapta a zsarufőnök, aki azért felelős, hogy a veszprémi rendőrök miért adták ki a nemzetközi elfogatóparancsot órákkal az után, hogy az osztrákok már lekapcsolták a gyanúsítottakat, meg arról, hogy összevisza hamukáltak arról, hogy kit és mikor próbáltak elérni. Biztos véletlen volt minden, nem figyeltek oda rendesen, aki dolgozik, az követ el apró hibákat.

Én is fegyelmit kaptam egyszer egyik korábbi munkahelyemen, mert nem vettem részt valami délutáni fejtágítón.

Egészen elszoktam attól, hogy megdicsérem a médiát, de most meg kell tennem. Itt van például a Kossuth Krónika, amely több mint hallgatható. Ebből tájékozódva van az embernek egy olyan furcsa, ritkán tapasztalt érzése, hogy nagyjából tudja, mi történik az országban, a világban. Katt!

Csak látszólag off: Hóesésben és latyakban látszik, hogy mennyire le van pattanva Budapest. Amit csak részben kompenzálnak a török éttermek.

„Még vizsgálja a Vám- és Pénzügyőrség, hogy a balatonboglári Tesco benzinkúton árult üzemanyag okozhatott-e kárt az ott tankoló autósoknak.” Teljes cikk a Világgazdaság.hu-n.

Miniszterelnökünk újabb programmal rukkolt elő. Változnak az adók, a járulékok és az osztálypénz befizetési határideje. Eddig is hozzászoktunk az ilyesmihez, most némi újdonságot jelent, hogy pénzügyi év közben történik mindez, alaposan ráijesztve a gonosz gazdasági válságra és a könyvelőkre. Hogy a milyen valódi hatása lesz, azért az nagyjából sejthető.

Futni jó, szombat délelőtt meg főleg. Van valami idilli abban, ahogy az ember látja, amint az emberek meghitten, családi körben zarándokolnak a városszéli bevásárlóközpontokba. Modern templomba járás. Szóval minden olyan kerek, egész, idilli. Kivéve a járdának becézett, atomháború utáni állapotban leledző struktúrákat.

Azokat nézve ugyanis azt hihetnők, hogy Mogadishu, Nairobi vagy Kinhasa utcáin emelgetjük a bokáinkat. Szétrepedt, széthasadt, szétrohadt, kifordult, kizöldült, anyaghiányos, girbegurba szürke aszfaltcsík-maradványok, melyekkel láthatóan senki nem foglalkozik évek óta.

Szerintem némi megoldást jelentene a problémára, ha minden áldott évben lenne mondjuk valami jó kis helyi választás.

Kivettem a könyvtárból a Szelíd motorosok (Easy Rider) című klasszikust (1969). Nem emlékeztem rá pontosan, fiatal is voltam, amikor láttam, fiatalon meg az ember sokszor kritikusabb, mint kellene, különösen olyan művek iránt, melyeket az előtte járó generáció attribútumai közé tartoznak.

De be kell ismernem: le van rakva. A film minden egyes másodperce a szabadság ízét és határait járja körül, ráadásul úgy, hogy a nézőre nem tukmál rá semmit. Mindenki maga dönti el, hogy mit kezd a történettel. Bennem például újra felhorgadtak a vágyak egy jó kis túramotorra (Pannonia?, MZ?, Kawasaki?), meg egy kis amerikai kontinens átszelésre. Keletről-nyugatra. Hogy csak a primer, kevésbé személyes hatásokról beszéljek.

Kicsit nyersfordítottam nektek egy párbeszédet a filmből.

Peter Fonda (Wyatt), Dennis Hopper (Billy) és Jack Nicholson (George Hanson) beszélgetnek este a tűznél:

– Valaha ez egy jó ország kis ország volt, nem értem, mi romlott el.

– Még egy másodosztályú szállodába sem engednek be. Azt hiszik, elvágod a torkukat. Félnek tőled.
– Nem tőled félnek, hanem amit képviselsz a számukra.
– Mi csak azt képviseljük számukra, hogy le kellene vágatni a hajunkat.
– Ó, nem. Amit ti képviseltek, azt szabadságnak hívják. Az egész a szabadságról szól.
– De beszélni a szabadságról és szabadnak lenni, az két különböző dolog. Nem könnyű …
– … amikor a marhapiacon adnak-vesznek téged.
– Ne mond senkinek, hogy nem szabad, mert megölnek és belehalnak abba, hogy bebizonyítsák, hogy azok.
– És nekiállnak beszélni az egyéni szabadságról, és csak beszélnek és beszélnek, de ha valóban találkoznak egy szabad emberrel, az megrémíti őket.

Játsszunk el a gondolattal?

– Mit mondana Wyatt a kézilabdás gyilkosságról és a szombathelyi bérlakásügyről? Na ugye.