Nem dicsekedni akarok (dehogynem), de ma reggel két hét kihagyás után teljes futócuccban kiugrottam az utcára – miként Pallasz Athéné – és csípőből lefutottam egy mini maratonit (14-15 kilométer). De ezen bejegyzés nem ezért született (dehogynem), hanem mert a Martineum mögötti kis utcán elém állt két derékig érő, erősen kóbornak kinéző kutya. Nem félek a kutyáktól, de mivel ők hajlamosak engem azonnal gazdájukká fogadni, nekem meg semmi kedvem nem volt Nárai felé két kuvasszal az oldalamon elindulni, irányt változtattam és elkanyarodtam a Parkerdő felé. Amerre eddig még soha nem futottam, valószínűleg azért, mert az a szombathelyi futók fővonala (main stream), ami in contreto azt jelenti, hogy nem egy futóval futottam össze, hanem legalább öttel. Viszont – a „tömeg” ellenére – tényleg jó kis nyomvonal, fákkal, csenddel, dombbal, még akkor is, ha a futók számára kialakított ösvény annyira felázott, mint egy kínai rizsföld, így aztán maradt az aszfalt.

Könnyen lehet, legközelebb is erre megyek. Köszönhetően a véletlennek.