Visszagondolva az elmúlt hétre, valahogy olyan beszélgethetnékem volt. Bicikliboltban, boltavatón, csúszda mellett, állófogadáson, kávéfőző-bemutatón és egyéb helyeken álltam neki trécselni tök idegen emberekkel. Ráadásul szép hosszan, mindenféle érdekes és kevésbé érdekes témákról. Végül is miért ne? De azért nem valószínű, hogy ebből rendszert csinálok. Habár.
Dsida Jenő: Túl a formán
Túl minden jelzőn és rendeltetésen
meglapul a dolgok lelke,
a kérlelhetetlen, bronzsötét
egyetlen lényeg
s valami igazság hömpölyög
a folyók fenekén.
Háznak mondasz valamit
– négy fala van, –
pedig nem az.
Kályhának mondod,
pedig nem az,
virágnak mondod,
pedig nem az,
asszonynak mondod,
Istennek hívod,
pedig nem az.
Nevükön szeretném nevezni őket
ilyenkor alkonyatkor.
Kinyúl értem bizonytalan szavuk,
megölel láthatatlan karjuk
s úgy ringok el a titkok titkán,
mint az anyám ölén.
(Ezt is az Ars poétikák kötetben találtam. Ez meg olyan férfias, nem?)