A világsajtó két nap óta arról cikkezik, hogy az USA első fekete elnöke mekkora bizonytéka az ottani demokráciának. És ez valószínűleg így is van, mi tagadás szépen beívelték az amik a labdát a világ feje felett. Majd ha Iránban keresztény, Magyarországon cigány és Romániában magyar miniszterelnök lesz, akkor lehet innen nagy hangon kritizálni az amerikai zsarnokságot, de addig kéretik ezt átgondolni. Még akkor is, ha Obama talán nem is lesz az a nagy szám, mint amire a többség számít, de ez másik történet.

Azért felhívnám még valamire a figyelmet, ami szememben nagyobb bizonyítéka az amerikai demokráciának, mint a fekete elnök: a vesztes beszéde. McCain vereséget beismerő beszédét – amikor majd csillapul az Obama-láz – valószínűleg többet fogják idézni, mint a győztesét. Nem akarja újraszámoltatni a szavazatokat, nem vonja kétségbe a választások tisztaságát, a győztes legitimitását, a nem üzenget a sorok között, nem szít hideg polgárháborút és nem néz jégkorongot a tévében. Helyette kicsit szomorúan, de büszkén beszél népe első fekete elnökéről, arról, hogy segíteni fog neki megbíróznia az előtte álló nagy nehézségekkel, és arról, hogy Obama az ő elnöke is. Aki persze nem volt KISZ-es privatizátor és valószínűleg pufajkája sincs, de akkor is. Nyilván kirakat, hiper-profeszionális PR meg minden, de tessék nézni McCain arcát és a kézmozdulatát a 15-20 másodperc körül, amikor hívei az új elnök fütyülésébe kezdenek.

Tudom, hogy nem divatos, amit mondok, de ezért szépek a tavak mentén elnyúló észak-amerikai lombhullató erdők. Legalábbis innen messziről.