Hideg októbervégi este, mindenki fázósan és kissé unottan húzza össze a kabátját az 56-osok terén a város október 23-i protokoll ünnepségén. Érdeklődő alig, az emberek tévét néznek otthon vagy legyintenek az egészre.

A téren zajlik a koszorúzás, mindenféle létező és kvázi politikai párt és szervezet teszi lesz koszorúját a jól bevált forgatókönyv szerint. Már csak a szombathelyi strucckedvelők egyesülete hiányzik a sorból. (Elnézést, ha tényleg van ilyen.)

Vége van ceremóniának, az emberek rossz- és egykedvűen húzzák összébb magukon a kabátot, sokaknak még visszavan a városházi program is. Nem irigylem őket.

Mindenki néma csendben indul el a térről, köztük én is, amikor meghallok valami nagyon halk zenét. Keresem a forrást és megtalálom. A tér sarkában a képen látható férfi áll, magányosan tartja a zászlót. Kezében pöttömnyi magnó, melyből alig hallhatóan szól a Kárpátia „Neveket akarok hallani” száma. Az ünneplők tudomást sem vesznek az életképről. Én is sietek haza, átfagytam alaposan a vékony bőrzakóban.

Lehetne mindez szimbólum is.

Ideteszem a dal videóját. Nem mintha tetszene, de így együtt talán összeáll valamivé.