Hónap szerinti archívum: március 2008


Nyári idõszámítás – Mennyi a pontos idõ? 2

Aki kitalálta a nyári időszámítást, véleményem szerint kimerítete az emberiség elleni elleni bűntett kategóriáját.

Amíg el nem nyeri az illető a megfelelő jutalmát, addig állítsátok be az órátokat (és a számítógép óráját ) itt.

Tényeleg iszonyű marhaság az egész, az emberi ostobaság szimbóluma, minden tavasszal jól felhúzom magam.

Pontos idő.


Gyurcsány Ferenc tanácskozott 6

„Gyurcsány Ferenc szerint az egészségügyi reformpolitika mögött elfogyott a támogatás, új megoldásokra van szükség, amelyeket egy új miniszter hitelesíthet, ezért az MSZP országos pártértekezletén azt javasolta, hogy a koalíciós partnerrel közösen jelöljenek másik tárcavezetőt Horváth Ágnes helyére.” Innen.

Mondja meg már valaki szocialista főmufti a miniszterelnöknek, hogy nem a reformokkal volt a baj, mert hát ilyenek nem is voltak, még csak nem Horváth Ágnessel. Hanem hogy Kóka Janival együtt kicsinálták a gazdaságot. A többi blalbla.

Mind Gyurcsány, mind Kóka abba a kategóriába tartozik, aki úgy gondolják, hogy amiért zárt kapuk mögött sikerült megszedniük magukat, az azt jeleni, hogy kurvára tudják a tutit, és ha valami nem össze a nyilvánosság előtt (és hát semmi nem jön), akkor mindig más a balfék. Pedig.


Életre kel Surda

Újra vetíti vasárnaponként a Forró szél című, lassan legendás jugoszláv sorozatot a Viasat3.

Minden szép és jó, meg is nézném, mert akkoriban, amikor jött, valahogy más dolgom volt. Például a nagyatádi laktanyában bohóckodni.

Csakhogy nemkem ilyen komoly tévéadóim sajnos nincsenek.


Hideg a Balaton vize

Így utólag már könnyű tanácsokat adni, de amikor annak idején, valamikor a 4. században az egyházfők döntöttek a húsvét idejéről, talán célszerűbb lett volna valami fix dolgot tető alá hozni, méghozzá valami kellemes április közepi dátumot.

Akkor nem lett volna a hétvégen az, hogy kikelve az ágyból a bahavazott zalai dombtetők tárulnak a szem elé. Jó, tudom, a fürdésnek így sem volt sok esélye, de azért az elvárható, hogy a tavasz ünnepén ne télikabátban kelljen a tó körül vacogni.

Nem irigyeltem azokat a bátor lelkeket sem, akik kihajóztak sétahajóval egy órára a tóra. Kellemes lehet a fedélzeten ücsörögni 4 fokban és bazi nagy szélben a tó közepén. Meg mindezért még fizetni egy rakás pénzt.

Amúgy persze jó volt, ahogy múlnak felettem az évek, a Balaton egyre jobban megint szerelem lesz, melyhez visszatalál az ember, mint az igazihoz.

Nem ez az első húsvétunk a tónál, de most először voltunk együtt öcsémékkel. Az első este a találkozás feletti örömé volt, mely először vad tekébe majd egy hajnalig tartó borozásba torkollott, míg a fogytatás szolidan telt. Olyannyira, hogy végre – az alattam zölden hullámzó nagy víz hatótávolságában – nyugodtan elkezdhettem Murakami Haruk: Kafka a tengerparton című regényét. Néhány oldal után kiválónak ígérkezik.

(A fényképen a keszthelyi móló egy részlete, a a koktél szó sajátos angol betűzése a város más pontján is felbukkant.)


Tanítson a Hiller Pityu! 3

„Az egyik diák mobiltelefonján rögzítette, ahogy osztálytársa a fizikatanárt inzultálja. A fiú rugdosta, lökdöste az idős pedagógust, és hallani azt is, hogy az osztály többi tagja közben nevet ezen, és senki sem siet a tanár segítségére. Később előkerült egy vascső is, a diák azt lóbálta a fizika tanár szeme előtt. Közben a diákok le-föl járkáltak a teremben, mindezt óra alatt”

Innen.

Jó, persze, általában kettőn áll a vásár, meg nem is erről a vascsöves dologról van szó, hanem úgy általában a tanári pálya mélyrepüléséről. Arról, hogy az illetékesek hagyták lezülleni és szétesni az egészet, mert a rövidtávú érdekek mindig előrébb voltak, és a tanárok meg voltak olyan lúzerek, hogy hagyták, hogy rongylabdát játszanak velük. És most ez van: vascsövezés. A sűrűje egyébként ezután jön, mert ezt nem olyan könnyű visszacsinálni, főleg nem úgy, hogy erre a legminimálisabb szándék sincs.

Nagyjából ezért hagytam ott a közoktatást anno, pedig tényleg szerettem, az általánost is, meg a középiskolát is, és talán nem is én voltam a legrosszabb tanár.

Kicsit sajnálom, hogy így alakult, de most már mindegy, tanítson helyettem a Hiller Pityu.


Amy Winehouse meztelen, de nem csak úgy 1

Amy Winehouse, aki a – tényleg egészen rendkívüli – hangja mellett leginkább az alkohol és a kemikáliák terén nyújtott kísérletező kedve miatt lett állandó szereplője a sajtónak levetkőzött. Mentségére – a hangja mellett – az szolgáljon, hogy pályatársaival ellentétben nem feltűnési viszketegségből tette, neki amúgy is nehéz lenne überelni a korábbi sztorikat, hanem az ügyért. A kép az Easy Living brit női magazinban jelent meg, hogy a figyelmet felhívja a mellrák veszélyeire.

Innen.


Milyen bort érdemes venni?

Az eheti HVG tesztje nemcsak azt mutatja, hogy milyen bort érdemes venni, hanem azt is, hogy milyent nem.

A hozzá tartozó cikk is érdekes, de nem látom az online kiadáson, így sajna nem tudom belinkelni. Aki érdekel, az a 2008. március 22-i szá,m 83. oldalán találja meg a fenti táblázathoz tartozó magyarázatot, indoklást és háttérinfókat.