Felbuzdulva a múltkori Kustorica-filmen, újabb kultikus művet toltunk itthon a lejátszóba. Tarkovszkij: Sztalker.
Volt egy időszak az életemben, amikor isten tudja hányszor láttam egy rövid idő alatt. Nem kis kétséggel ültem le tegnap a képernyő elő, mert a közben eltelt évtizedek alatt annyi minden változott, annyi minden tönkrement, miért pont ez a filmélmény maradt volna ugyanaz. Legnagyobb meglepetésemre mégis olyan, amilyen volt, egy hihetetlen alacsony költségvetésből összehozott film, ami megint csak a lényegről beszél, és amivel ügyesen átdobták az akkori szovjet cenzúrát. No nem mintha direktbe aktuálpolitika lenne benne. Az hosszú távon amúgy is romlandó.
Tarkovszkij érzékeny de kemény tudós- és művészkritikája ma is telitalálatnak tűnik, habár valószínű, hogy a Sztalker ma már egy üzletembert/politikust is bevinne magával a Zónába. Az alábbi részlet a lényegből nem sokat, a tempóból és a hagulatból viszont annál többet mutat be. Szép film. Nálam benne van az első 5-ben.
[youtube http://www.youtube.com/watch?v=fjvW4oiIrDs]
Részemről nem is olyan régi élmény a legtöbb Tarkovszkij-film és azok hatása.
http://www.alon.hu/blogs/index.php?blog=11&title=heti_het_nap_1&more=1&c=1&tb=1&pb=1
Mindig rá kell jönnöm, hogy mennyire meghatározó egyes művészetféle dolgok hangulata. Az oroszunknál (ahogy az egyhuzamban elolvasott Dosztojevszkij-regényeknél is) két szóval tudnám leírni ezt: hipnózis és zsongás.
Ha valaki moziban megy és kísérőre volna szüksége, szívesen csatlakoznék. Kell az az évi minimum egy Tarkovszij-film.