Felbuzdulva a múltkori Kustorica-filmen, újabb kultikus művet toltunk itthon a lejátszóba. Tarkovszkij: Sztalker.

Volt egy időszak az életemben, amikor isten tudja hányszor láttam egy rövid idő alatt. Nem kis kétséggel ültem le tegnap a képernyő elő, mert a közben eltelt évtizedek alatt annyi minden változott, annyi minden tönkrement, miért pont ez a filmélmény maradt volna ugyanaz. Legnagyobb meglepetésemre mégis olyan, amilyen volt, egy hihetetlen alacsony költségvetésből összehozott film, ami megint csak a lényegről beszél, és amivel ügyesen átdobták az akkori szovjet cenzúrát. No nem mintha direktbe aktuálpolitika lenne benne. Az hosszú távon amúgy is romlandó.

Tarkovszkij érzékeny de kemény tudós- és művészkritikája ma is telitalálatnak tűnik, habár valószínű, hogy a Sztalker ma már egy üzletembert/politikust is bevinne magával a Zónába. Az alábbi részlet a lényegből nem sokat, a tempóból és a hagulatból viszont annál többet mutat be. Szép film. Nálam benne van az első 5-ben.