Valamiért vonzódom a délvidéki tájakhoz, olyanokhoz, mint az egykori Jugoszlávia utódállamai, Görögország vagy Szicília. Az utóbbi években elég súlyos török-tripem is van, amelynek aktuális vonzata, hogy Orhan Pamuk Hó című regényét olvasom.

„Minden élet, akár a hópehely: távolról egyformának tűnik, de rejtélyes erők egyszerivé és megismételhetetlenné formálják” – írja Pamuk, aki – tényleg mellesleg – 2006-ban irodalmi Nobel-díjat kapott.

A regény irodalmi értékéről lehetne vitatkozni, nekem tetszik, de igazán az érdekes, hogy segítségével olyan világba kukkanthatunk be, ami itt van a kertek alatt, és mégis mintha egy másik bolygón járnánk, azaz rádöbbent bennünket, hogy mennyire nem ismerjük, mi van a kertkapunkon túl. És hogy erre mennyire ráfázhatunk.

Ha láttok rá esélyt, hogy három embernél többen elolvassák, a regény befejezése után írok róla egy ismertetőt.