A múlt hétvégi futásom, pontosabban kínos erőlködésen nem várt gondolati hozadékkal járt. Azzal, hogy fájdalom, de nem lehet elhanyagolni annak a marxista alaptézisnek az igazságát, amely azt mondja, a lét határozza meg a tudatot. A jáki erdőszéli fordító után, visszafele haladva Újperint felé, ugyanis meg voltam győződve, hogy végig felfelé kell futnom. Nem mindenki hitt nekem otthon, ezért tegnapelőtt ismét kifutottam ugyanazon az útvonalon – jó meleg volt -, hogy ellenőrizzem. Na mármost, az a fura helyzet állt elő, hogy az út 90 százaléka oda és vissza is emelkedőnek tűnt, ami némileg ellentmond a fizikai világ adottságainak.
Tényleg meghökkentő, mennyire képesek a külső körülmények láthatatlanul ide-oda hajlítani a tudatot, és nem nehéz levonni a következtetést, hogy a „jáki erdő effektus” életünk és gondolkodásunk minden elemét átszövi, az emberi kapcsolatainkat, művészeti és politikai értékrendszerünket, meg amit akartok.
Nem kell izgulni, nem fogok agyalni ilyeneken a jövőben, de ez most úgy kikívánkozott, na.
Igen, nekem is szoktak ilyen képzeteim lenni, kényszerhelyzetben…