Miért van az, hogy ez a halálhír valahogy annyira sem érdekel, mint a szilveszter?

Kicsit olyan, mint amikor Nápolyban az egyik maffia irtja a másikat. És most a fejesekre gondolok.

Jobban aggaszt, hogy most éppen fáj a kezem. De csak kicsit és múlik.

Egy-két enervált és feledhető fiatalkori próbálkozástól eltekintve a nappalimban vagy az olvasólámpám alatt töltöm az év utolsó éjszakáját és első hajnalát, bosszankodva az utcai durrogásokon, ami meghülyíti a macskát. Biztos perverzió, de nekem nem okoz örömet, ha a hatalom egy évben egyszer megengedi, hogy egy rakás pénz adjak ki bizbaszokra, amikkel szemetelni lehet, vagy éles zajokat kelteni az utcában vagy az ablakon kihajolva a télbe.

Az sem különösen vonz, hogy vadidegenek társaságában töltsek el órákat, olyan témákról beszélgetve, amelyek számomra teljesen érdektelenek, és ha iszom, még inkább annak tűnnek. A beszélgetőtársakról nem is beszélve.

Közeli ismerősökkel persze élvezetes egy-egy görbe este, csak akkor meg miért pont december 31-re időzítsem ezt a programot, amikor az utcán ugye durrogtatnak és minden normális vendéglátóhely tömve. Egyszerűbb, ha a hajnalig tartó beszélgetéseket januárra, júliusra, novemberre vagy akármikorra ütemezem – december 31. kivételével.

Az általában jó dolog, ha az emberre ráköszön a hajnal, de hadd én mondjam meg a helyszínt, az időt és a szereplőket.