Ha valaki utáltja az óratekergetést, akkor az én vagyok. Színtiszta idiotizmus, ahogy európaiak százmilliói évente kétszer ide-oda állítgatják az órákat, állnak a vonatok a nyílt pályán, majd napokig, hetekig ásítoznak vagy éppen álmatlanul forgolódnak az emberek.

Mindez valami roppant zavarosan kiszámolt árammegtakarítás miatt, amelynek százszorosát pazaroljuk el évente.

De még valószínűbb, hogy egy fikarcnyi sem spórolunk, csak a hülyeség megszokása dolgozik.

Ami szerény személyemet illeti, ősszel még csak hagyján a dolog, az egy óra pluszt reggel elég gyorsan lekönyveli a szervezetem, ám amikor tavasszal a reggel világosból megint sötét lesz, egy hétig támolygom a folyosón és a fürdőszobában, majd félig zárt szemekkel ferdén csavarom rá a kávéfőző bigyóját, ami persze így eláztatja a konyhapultot.

Hogy aztán a nyári reggeleken arra gondoljak, hogy valójában egy órával kevesebb van, mit amit az órám mutat, és mi a túrót keresek szombaton hajnalban a Sparban.

Nekem ennyit jelent a nyári időszámítás és feltehetőleg nem vagyok egyedül.

Az óratekergetés szürrealitását, pontosabban a benne levő szavazatokat felismerte a politika is. Csak hát – lassan hozzászokom – megint nem én vagyok a célcsoport.

Először a Jobbik jött azzal, hogy ne legyen tekergetés, legyen mindig nyári időszámítás, majd óvatosan a Fidesz is csatlakozott ehhez a felvetéshez.

Mindkettőt értem.

A Jobbik nyilván könnyebben tartaná a kapcsolatot a keleti barátaival, nem kell az órákat egyeztetni, a Párt pedig így örök nyarat tudna ígérni az Embereknek, télen fényesebbek lesznek az esték, mint korábban bármikor, külön előny lehet, hogy nálunk majd másképpen járnak az órák, mint Brüsszelben, ami ellen amúgy is harcolni kell, mert ellenség nélkül nem élet az élet, nem igazi hatalom a hatalom.

Hogy ezzel a román időzónához tartozunk majd és hogy minden osztrák határátlelésnél állíthatni kell az óránkat, az csak egy érzés illetve egy leküzdhető feladat, viszont a reggeli sötétséggel nehéz lesz majd mit kezdeni.

Merthogy arról valahogy elfeledkezünk, hogy a világosság takarója bizony meghatározott hosszúságú, ha a lábunkra húzzuk, a fejünk lóg ki és fordítva.

Mert ha a nyári időszámításnak maradunk, akkor oké, hogy ezekben a napokban még délután ötkor is megcsodálgatjuk a buszból a szombathelyi órásházat vagy a Hefele sulit, ami tök jó, csak éppen ára van.

Történetesen az, hogy decemberben, különösen karácsony környékén, még reggel nyolckor is töksötét lesz, azaz nemcsak sötétben kelünk, de sötétben utazunk és bizony sötétben kezdjük a munkát.

És majd nem tudjuk, hogy mitől vagyunk rosszkedvűek és szomorúak, mitől nyűgös a gyerek (aki a reggeli matekórát sötétben kezdi), és hogy megint mit rontottunk el.

A képeket tegnap reggel 7.15-kor készítettem Szombathelyen.