Azt hiszem, összességében nem sok kivagyiság szorult belém, ennek ellenére kellemetlen érzés szembesülni a saját korlátaimmal.
Főleg azokon a területeken, amikben oly nagyon szeretnék jó lenni.
Nem örültem például, amikor rájöttem, hogy belőlem soha nem lesz jó gitáros, mert nincs hallásom.
Aztán nemcsak a Jimi Hendrix-szet, de a Picassót is el kellett temetnem magamban, mikor láttam, hogy mennyire tudnak rajzolni egyes barátaim, és mennyire nem tudok én.
Pedig, sóhajtom, egy zenészi vagy képzőművészi karrier, hát az már igen.
Az évek során más handikepjeimmel is szembesülnöm kellett.
Amennyire van érzékem például a villanyszereléshez és hasonlókhoz (vagy legalábbis azzal áltatom magam), annyira nincs a finommechanikához.
Azt hiszem, türelmem nincs az efféle aprómunkához, egyszerű húzásokkal próbálok rendet vágni ott, ahol csak a matatás segítene.
Legendás bénaságaim listája szép hosszú lenne, de most csak a mai adalékot osztom meg veletek.
Egészen hihetetlen, de valahogy úgy sikerült megszerelnem az öreg printerem rakoncátlankodó kapcsolóját, hogy valahogy letörtem az egyik belső nyomtatott áramkörnek a sarkát.
Van egy olyan gyanúm, ez a későbbiekben hiányozni fog a gépből.
A veszteségérzetemet azért jelentősen mérsékli, hogy a nyomtató már vagy öt éve nem nyomtatott, csak a szkenner részét használtam.
Szóval egy darabig ne kérjetek tőlem szkennelést.
És ha egyszer felajánlanám valamelyiktöknek a segítségemet valamilyen finommechanikai kérdésben, saját érdeketekből mondjatok egy udvarias, de határozott nemet.
Szólj hozzá!