Az alaphangulatot már az megadta, hogy előtte 10 perccel a vépi körforgalomban majdnem elütött egy hölgy. Opeljával balról megelőzött félig, majd hirtelen jobbra rántotta a kormányt és kiment azon a kijáraton, amin én nagyon nem akartam, viszont ő valamiért úgy kalkulált, hogy igen. Szerencsére jók a reflexeim, így előttem át tudott surranni pár centivel, és megúszta azt kis tortúrát, ami egy szabályosan haladó kerékpáros gázolásával jár.

És miközben én riadt szemekkel, de nagy rutinnal az életemért nyújtottam a fékbowdeneket, egy szimpatikus kisterautós rámdudált, hogy mit tökölök én ott a túléléssel a körforgalomban.

Ezek után szembesültem újfent a Zanati úton a javításokkal, ahol az úttestre több száz millió forintot költöttek, a kerékpáros részen viszont a sárga festékkel is erősen takarékoskodtak.

Így:

Hát most ennyit érek.

Várjatok, várjatok, keresitek még a kegyeimet! Ha más nem, egyszer talán még nyugdíjas leszek.