Egyre jobban megerősödöm abbéli gyanúmban, hogy egy aládúcolt, nyikorogva düledező birodalom provinciáján élek, ahonnan az anyagi és szellemi javakat – amíg tudja – elszívja a központ.
Több mint két évtizedes újságírás után nagy illúzióim nincsenek a hatalom és a politika működéséről, a választópolgár szellemi horizontjáról.
Közelről láttam, hogy gyorsul be a lejtőn a közoktatás, és hogy lesz az értelmiség egyik fele farkassá, a másik áldozati báránnyá, és hogy süllyednek be együtt a mocsárba.
És mégis.
Nem vagyok benne biztos benne, hogy nem jelent-e egy halovány fénycsíkot, hogy egyre több helyen köszönnek el tőlem boltban, bankban, hivatalokban, hogy „további szép napot!”
Mivel nem voltam mindig ötös fizikából, elhihetem, hogy a fény illúziója is fény.
Szólj hozzá!