Mostanság viszonylag keveset kell a fővárosba járnom, ha szerencsés vagyok, van úgy, hogy negyedév, félév is eltelik két látogatásom között.

Így viszont jobban észlelhetők változások is.

Melyek meglepetést már nem okoznak, de egy kis keserű ízt azért odavarázsolnak a számra.

Mert mégiscsak arról a városról van szó, melyet annyira szerettem fiatalon, s melyhez annyi kedves emlék köt.

Ma reggel például a Keleti pályaudvartól és környékétől riadtam vissza. (El tudom képzelni, mi lehet annak a buksijában, aki itt találkozik szembe először Magyarországgal. Mondjuk legalább gyorsan tisztába jön a realitásokkal) .

Írnám, hogy hamisítatlan Balkán lett Budapest, de ez elég elcsépelt jelző, másrészt vannak Balkán-rajongó korszakaim.

Ezért a városért viszont nehéz rajongani.

Tudom, hogy ez csak a felszín, de attól tartók mélyben sem jobb a helyzet.

Nincs más megoldás: meg kell pályáztatni újra a fővárosi címet.